Hirdetés

Biomutant előzetes - egy világ sorsa szőrös kis kezekben

|

Az idei gamescomon mutattak nekünk egy kicsit a Biomutant játékmenetéből. Nem csak a borítón látható cuki kis mókusmacskát lehet összerakni a karakterkreálóban, egészen rusnya lényeket is alkothatunk kedvünk szerint.

Hirdetés

Idén több időpontunk is volt a THQ Nordichoz, ezek közül az egyik pedig a Biomutant előadása lett. Magát a játékot sajnos mi nem próbálhattuk ki, de azért nézni is remek volt a szőrös kis harcos kalandjait ebben a pusztulásra ítélt, de talán még megmenthető furcsa világban, amelyet szépen lassan teljesen felemészt az olaj, sőt öt hatalmas szörnyeteg is rágcsálja az élet fájának gyökereit, ez pedig szintén nem jelent semmi jót. 

Hirdetés

Azt már az E3 után biztosan tudtuk, hogy a Cyberpunk 2077 prezentációja után jó eséllyel egy szoborral a hónunk alatt fogunk mászkálni a gamescomon. Sok újságírónál láttunk hatalmas Darksiders szobrokat is, ezekből viszont már nem jutott nekünk, mikor csütörtökön eljutottunk a THQ Nordic kitelepüléséhez. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy pont a Biomutant előadás végén nyúlnak majd be a fejlesztők a fotelek mögé, és húznak elő pár csodás kis figurát, amelyeket végül hazavihettünk. Persze nem csak ezért érte meg Kölnben megnézni a Biomutantet, a játék izgalmas részleteibe is bepillantást nyerhettünk.

A #biomutant cuki kis főszereplője is hazajön velünk a #gamescom2018 -ról.

GameStar Hungary (@gamestarhu) által megosztott bejegyzés,

Nem minden a küllem

Rögtön a karaktergeneráló lehetőségeivel kezdtek a fejlesztők. Meghatározhatjuk főhősünk szőrének mintázatát, színét és a bunda sűrűségét is, de ennél sokkal izgalmasabb a testalkat és az alaptulajdonságok kapcsolata. Ez a kettő ugyanis szoros összefüggésben van: mikor a fejlesztő egy körön belül húzgálta a testalkat generáló mutatóját, a kis lényünk alakja együtt változott a tulajdonságaival. Satnyább test és nagyobb fej esetén például jóval nagyobb lett a mi esetünkben a lény intelligenciája. Végül ahogy az egyik újságíró kolléga meg is jegyezte, sikerült egy egészen ronda kiscicát kreálni, ami körülbelül úgy festett, mintha egy elfuserált klónja lenne a Monster Hunter játékok macskalényeinek, de persze mindez csak a játékoson múlik, én biztosan sokkal cukibb szőrpamacsot fogok majd magamnak készíteni. 

Pamacs küzd a túlélésért

Frissen kreált karakterünket eztán egyből beledobták a mély vízbe, egy rövid harcot követően azonnal meglehetősen veszélyes területekre téved. A játékban sokféle káros hatásokkal fenyegető régió bekerül majd. Lesz, ahol magas a radioaktív sugárzás, máshol a szörnyű faggyal kell megbirkóznunk, vagy épp veszélyes hulladékkal van tele a környék. Fontos, hogy az egyes lények eltérően reagálnak ezekre a környezetekre és másféle mutációkat váltanak ki belőlük a hatások. Ugyanaz a szörnytípus tehát teljesen más tulajdonságokkal rendelkezik majd, ha egész nap a durva sugárzás simogatja át a DNS-rendszerét. Olyan helyeket is megmutattak nekünk, ahol alacsony az oxigénszint, itt nyilván minél előbb friss levegőhöz kell jutnunk. Minden ilyen területről elmondható az, hogy vagy gyorsan el kell végezni a helyi feladatokat és továbbállni, mielőtt elfogy a levegő vagy túl sokáig tesszük ki magunkat a sugárzásnak, vagy pedig szerezni kell olyan felszereléseket, amelyek semlegesítik a káros hatásokat. 

Az oxigénhiányos környéken például sikeresen megjavítottunk egy mechet, a robottestbe bebújva pedig már nem is volt gond a levegővel. Ez a szerkentyű egyébként a korábban említett halálos olajjal működik, szóval már csak azért is érdemes vele felszippantani az olajfoltokat, hogy biztosítsuk a kellő üzemanyagot, ugyanakkor a korábban a fekete mocsokkal elzárt utakat is tisztává tehetjük. A ruha rácsos hátizsákjában ráadásul apró rágcsálók is lapulnak, akiket bármikor kilőhetünk a mechből. Többféle ilyen kis miniróka (vagy mi a csuda) is lesz a kész játékban, mi most a csaliként használható változatokat láthattuk akció közben. 

Szőrös harcművészek

A játékidő nagy részét a bunyó fogja kitölteni, a harc pedig könnyen tanulhatónak és nagyon látványosnak tűnik. Főleg a különleges fegyverekhez tartozó szuperképességek nézek ki nagyon jól. Az ígéretek szerint sokfajta ilyen extra fegyvert megtalálhatunk majd a játékban, ezek közül nekünk most egy olyan fémöklöt mutattak, ami nem csak halálos csapásokat oszt ki pillanatok alatt, hanem kellőképp feltöltve olyan fémajtókat is beszakíthatunk vele, amiket eddig sehogy máshogyan nem voltunk képesek kinyitni. Nagyon mókás még az a képességünk, amellyel egy óriási buborékot vonhatunk karakterünk köré. Ezzel egyfelől remekül lehet pattogni jobbra és balra, másrészt pedig az ellenfelek beleragadnak, ha pedig kipukkasztjuk a buborékot, akkor a szélrózsa minden irányába lerepülnek róla. 

A Biomutantben sokféle NPC karakterrel futhatunk majd össze a velük folytatott párbeszédet pedig drasztikusan alakítja majd a játék karmarendszere. Döntéseink és tetteink alapján fog alakulni karmánk és simán elképzelhető, hogy a negatív karmánk miatt egy NPC-nél nem érhetjük el az összes lehetséges opciót a beszélgetés során. Fontosnak tartották megemlíteni az alkotók, hogy ez nem jelenti azt, hogy bármiből is véglegesen kimaradnánk. Simán vissza lehet majd menni később is ezekhez a karakterekhez, ha már rendbe raktuk a karmát annak függvényében, hogy ők milyen kalandorral szeretnek diskurálni. 

Világfalók vacsorája 

Korábban említettem már, hogy az élet fája nagy bajban van a játék világában. Nem csak a mérgező olaj gyilkolja ezt a növényt, hanem öt hatalmas szörnyeteg is rágcsálja a fa gyökereit. Csak rajtunk áll, hogy mit kezdünk ezzel. Ha akarjuk, akkor hagyhatjuk a rondaságokat tovább lakmározni, ha viszont meg szeretnénk menteni az élet fáját és ezzel a Biomutant világát is, akkor le kell számolnunk a szörnyetegekkel. Nekünk elejétől a végéig megmutatták az egyik ilyen harcot, ami egyszerre volt izgalmas és végtelenül mókás. Egy majomszerű behemóttal kellett leszámolni, aki a csata egy bizonyos pontján nemes egyszerűséggel elnyelte a kis szőrös hősünket.

Ekkor a gyomrán belül kellett legyőzni a szörnyet, ha viszont nem úsztunk ki elég gyorsan a pocakból (direkt ezt is külön megmutatták a fejlesztők), akkor a lény hátsóján keresztül távoztunk, majd a mocsok még ránk is ült, így értünk szomorú véget. Azt is megemlítették az alkotók, hogy semmiképpen sem egy új Dark Soulst akartak megcsinálni, éppen ezért rögtön a lény hasában éledtünk újjá, nem kellett az egész harcot a legelejéről kezdeni. Kiderült, hogy az öt világfaló közül egy a víz alatt, egy pedig a levegőben él, hozzájuk csak megfelelő eszközök megszerzése után lehet eljutni. 

A célplatformokat firtatók kérdésekre válaszul egyébként a fejlesztők elmondták, hogy fontolgatták Nintendo Switchere is kiadni a játékot, de egyelőre ez biztosan nem fog összejönni, így teljes erejüket a Biomutant PC-s, illetve PlayStation 4-es és Xbox One-os verzióira fordítják. Erre szükségük is lesz, ha nem akarnak tovább csúszni, ugyanis a játék eredetileg még idén megjelent volna, de ebből már biztosan csak 2019-es start lesz, elvileg a nyári időszakot vették célba. 

Várjuk a végeredményt. Ti hogy vagytok ezzel?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)