Hirdetés

Darksiders - a gamescomon jelentik be a felújított változatot

|

Bár a nagy leleplezést a kölni kiállításra tartogatja a Nordic Games, egy kisebb rendezvényen már megerősítették, hogy készül az első Darksiders felújított változata.

Hirdetés

Mivel a Nordic Games a második rész felújításával kezdte a Darksiders franchise-zal való munkát, miután megszerezték a jogokat a THQ-tól, sokan úgy gondolták, a következő lépés rögtön egy folytatás kiadása lesz. Amint nemrég kiderült, ennek a leleplezésére még egy kicsit várnunk kell.

Előbb ugyanis az első rész is megkapja a saját remastered kiadását, amit ugyan a gamescomon mutat majd meg teljes pompájában a Nordic Games, egy spanyol lap tudósítása szerint szóban már megerősítették egy Málagában tartott rendezvényen a felújított változat létezését.

A beszámoló egyébként alátámasztja a korábbi pletykákat is, amik szerint PC, PS4 és Xbox One mellett még Wii U-ra is érkezik a Darksiders Remastered, ráadásul még októberben meg is jelenik. Már csak az a kérdés, ezúttal is sikerül-e olyan kreatív címet adni, mint a Darksiders 2 Deathinitive Edition esetében.

Ti végigjátsszátok majd a felújított verziót?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)