Hirdetés

Gamescom 2017 - jön a modding a Final Fantasy XV windowsos verziójához

|

Újabb jó hír érkezett a Final Fantasy XV Windows Editionről, támogatni fogja a moddolást, és az alkotók szeretnék, ha minél szélesebb kör használhatná a lehetőséget.

Hirdetés

Nemrég a gamescomon jelentették be, hogy jövőre érkezik a Final Fantasy XV windowsos változata is. A publikált képek is nagyon jól néznek ki, de a PC-sek még egy kis pluszt kapnak, ugyanis lesz mod támogatás is.

Hirdetés

Hajime Tamata, a játék rendezője is nyilatkozott a témáról, ő elmondta, hogy az FFXV egyik legnagyobb újítása az lenne, hogy engedjék a játékosokat modokkal dolgozni és játszani. A modding szabályozására eddig még nincsen hivatalos követelmény és szabályrendszer, de erre még idén ősszel sor kerül.

Még az is elmondta, hogy minél előbb el akarják indítani a mod supportot, ami az jelenti, hogy vagy azonnal megjelenéskor, vagy rövidesen utána tennék azt elérhetővé. Ezen kívül igyekeznek ingyenessé tenni a jövőbeli modokat, hogy a lehető legtöbben minél több dolgot ki tudjanak majd próbálni a játékon belül.

Ez így eddig elég jól hangzik, remélhetőleg minél több moddinggal kapcsolatos dolgot sikeresen meg tud oldani majd a Square Enix, mire a Final Fantasy XV Windows Edition megjelenik valamikor 2018-ban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)