Hirdetés

Gamescom 2019 - új előzetesen domborít a Gears 5 kampánya

|

A Microsoft tényleg mindent belead, hogy felkeltse az érdeklődésünket az új Gears iránt.

Hirdetés

A gamescom hivatalosan is megnyílt, elstartolt az Opening Night Live előadás, ahol nagyjából kétórányi gameplay anyagra, előzetesre és fejlesztői beszámolóra számíthatunk. Rögtön első versenyzőként a Gears 5-öt küldték be a ringbe. Nem sokkal azután, hogy a Microsoft is maxra pörgette saját bemutatóján.

Hirdetés

Az új előzetes leginkább a játék hangulatát volt hivatott prezentálni, pár kósza félmondaton kívül nem kaptunk túl sokat a narratívából, viszont Rod Fergusson, a Gears 5-öt fejlesztő The Coalition vezetője mesélt kicsit a sztoriról. A kampány két történetszálat fon majd össze: egyrészt visszatért a háború a Gears világába, a negyedik részben felvezetett események most fognak tetőzni. Más felől pedig a főszereplőnk, Kait fejében zajló fura dolgok, a lány útja is legalább ilyen markáns tényező lesz a sztoriban. 

Ismét az eszünkbe vésték, hogy Xbox One X-en 4K-ban élvezhetjük majd a játékot 60fps mellett. Esett még pár szó az új hordamódról is, de erről ti már olvashattatok a GSO-n. A Gears 5 szeptember 10-én fog megjelenni PC-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)