Hirdetés

Hitman - közel a negyedik epizód bejelentése, de addig is jön az új célpont

|

A Hitman fejlesztői három, gyors egymásutánban kiadott epizód után eddig hallgattak a negyedik szakaszról, de hamarosan minden fontos infó kiderül a folytatásról.

Sok mindenről írtak a Hitman készítői a játék legújabb blogposztjában, így például kiderült, hogy az egy hétig levadászható Gary Busey-t majdnem másfélszer többen (egész pontosan 47%-kal, ami külön vicces) tették el láb alól, mint az addigi legnépszerűbb elusive targetet. De persze a legérdekesebb hír a negyedik epizód bejelentésének felvezetése.

Bár a posztban elhintették a fejlesztők, hogy az idei Gamescomon is ott lesznek valamilyen formában, valószínűleg hamarabb leleplezik a negyedik epizódot. A helyszínt és a megjelenési dátumot ugyanis még a hónap elején elárulják sok más érdekességgel együtt. Persze addig is szeretnék, ha minél többen játszanának a Hitmannel, így természetesen érkezik a nyolcadik elusive target is. A Broker névre hallgató párizsi célpont megölését azzal dobták fel a készítők, hogy a küldetés közben egy műtárgyat is el kell lopnunk és amint az egyik feladatot teljesítettük, nem kezdhetjük újra a missziót.

Őt szokás szerint péntek (ez augusztus 5-e) délután két órától kezdve hetvenkét óránk lesz megölni. Másfelől Marrákesbe is érdemes lesz visszatérni, itt ugyanis egy új escalation contract vár minket, ami a The Reziko Conundrum névre hallgat. 

Így közel fél évvel a megjelenés után nektek hogy tetszik a Hitman epizodikus modellje?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)