Hirdetés

Minden, ami az Xbox gamescom előadásán szóba került

|

Xbox Series játékok akár Xbox One-on is, Game Pass újdonságok, kínos műsorvezetők - nem volt minden idők legizgalmasabb előadása a mai.

Hirdetés

Egy kérdés, amivel majd hamarosan esedékes lesz foglalkoznunk, hogy miért érzi minden kiadó, hogy olyan műsorvezetőket kell alkalmaznia, akik kínosan vicceskednek az előadások alatt. Szegény Aisha Tyler már megkapta ezért a magáért az évek során, és ahogy ő eltűnt, jött a helyére jó néhány másik. 

Milyen célt szolgál például az, hogy az Xbox előadás pontján az egyik műsorvezető elmondja, milyen ügyes volt társa egy korábbi beszélgetés során, a másik meg erre válaszul megjegyzi, mennyire irigy, hogy ő meg Tim Schaferrel beszélgethetett? Nem volt jobb az EA Play sem, és az E3 keretében megtartott Ubisoft Forward sem. 

Hirdetés

Mindenesetre szerencsére szó esett játékokról akkor is, most is, bár lehet, hogy az Xbox helyében nem nyújtottuk volna a műsort másfél órásra. Ha nem akartok ennyit rászánni a pótlására, íme röviden, mi minden történt (ha meg igen, a végén visszanézhetitek a streamet Kacival). 

  • Bár a Dying Light 2-ről többet is megtudhatunk majd a napokban a Dying 2 Know harmadik részében, most egy rövid gameplay trailer mutatkozott be, amiben láthattuk a számos új mozdulat némelyikét.
  • A Microsoft Flight Simulator következő frissítéséről is szó esett, ami Németországot, Ausztriát és Svájcot teszi szebbé, illetve érkezik egy versengős mód is, meg pár szexi jármű.
  • Game Passba jön megjelenése napján a Humble Games kínálatából az Archvale, a Next Space Rebels, a Midnight Fight Express, a Dodgeball Academia, a Bushiden, a Flynn Son of Crimson, az Unpacking, a Signalis, az Unsighted és a Chinatown Detective Agency.
  • Az Into the Pit egy retro roguelite FPS lesz, sajátos hangulattal, mágiával és neonfényekkel.
  • Bejelentettek egy, az Age of Empires IV-hez kapcsolódó, történelmi témákkal foglalkozó videósorozatot, amit a játékon belül nézhetünk meg. Az egyik része a torbocsinról mesél. További tartalmak az Opening Night Live-on várhatók holnap este.
  • Xbox konzolokon is elérhető lesz a cloud gaming, így Xbox One-on is "futnak majd" a Serieses játékok, és elkezdhetünk játszani, amíg zajlik a letöltés.
  • A Cult of the Holy Detonation DLC október 5-én jön a Wasteland 3-hoz.
Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


  • Borderlandses hajóval bővül a Sea of Thieves
  • Frissítést kap a State of Decay 2, új területet kapunk 6 új bázissal (Trumbull Valley a neve, néhányatoknak talán ismerős), fegyverekkel. Szeptember 1-én jelenik meg, Homecomingra keresztelték, és Game Pass-szel mindenképp ingyenes.
  • Bemutatkozott a Stray Blade nevű indie akció-RPG, amiben kemény lesz a harc és rajzfilmszerű a látvány.
  • Next-gen Xbox konzolokra jön a Crusader Kings III
  • Beszélgettek egy kicsit a Psychonauts 2-ről is, ami holnaptól lesz elérhető a Game Passben is. Tesztünket már olvashatjátok a linken.
  • Előkerült a The Gunk, amiről rég nem hallottunk már, de ez is az Xbox Game Studios alkotása. Sok újat nem tudtunk meg róla, viszont decemberben megjelenik.
  • Villantottak egy egész érdekes Forza Horizon 5 kontrollert, ami részben átlátszó, részben festékfoltos.
  • Végül pedig nyolc percnyi gameplayt mutattak a Horizon 5-ből, ami persze még mindig lenyűgöző, ahogy a Mercedes AMG ONE is, ami a borítón virít majd.

Nektek hogy tetszett? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)