Hirdetés

Az Országház előtt repkedtünk a Red Bull Air Race the Game VR verziójában

|

Mi is belekóstoltunk a műrepülő pilótákat érő megpróbáltatásokba és izgalmakba, amikor a gamescomon elvittük egy körre a Red Bull Air Race the Game VR változatát.

Hirdetés

Még tavaly tudtuk meg, hogy Project CARS készítői az aszfalt után a levegőbe emelkednek és a Red Bull Air Race the Game elkészítésébe fognak. Azóta már meg is jelent a játék bétaváltozata, így a gamescom kölni forgatagát néhány percre ismét Budapestre cserélhettem, ugyanis a virtuális valóságban én is a Duna felett repültem.

A Red Bull Air Race the Game egy teljes értékű karriermóddal is büszkélkedhet, amiben a világot bejáró bajnokságban vehetünk majd részt, egyre erősebb és erősebb gépekre átnyergelve, ha sikeresen versenyzünk. Ezúttal viszont néhány különálló versenyen tettem magam próbára, amik néhány alapvető beállítás kiválasztása után máris az akció sűrűjébe dobtak. Mint kiderült, a Slightly Mad munkatársai maguk is elmentek egy repülésre a spielbergi pályán, az igazi versenyzőkkel szerzett tapasztalataikat pedig igyekeztek átadni a játékban.

Így az első versenyem komolyabb túlzás nélkül egy büntetésekkel teli katasztrófa lett, ugyanis az Air Race nyaktörő tempója még a leglassabb géppel is komoly kihívásnak bizonyult elsőre. A készítők emellett az erős irányváltások élményét is kiválóan érzékeltették, így viszont a VR-ral kapcsolatos rosszulléteket nem túl jól toleráló játékosok komoly hátrányban vannak. Ugyan a szédülés élménye nem múlt el (sőt, egy harmadik futamtól már el is tántorított), a Grand Canyonban található fiktív pálya akadályai között már sokkal eredményesebben lavíroztam.

Emiatt két nem túl pozitív élményre is volt időm odafigyelni, egyrészt alaposabban szemügyre vettem a tájat és jobban megismertem a repülési modellt is. A pályák sajnos egészen lehangolóak, köszönhetően az alacsony felbontású textúráknak, de ha az egy fokkal jobban kidolgozott kapukra koncentrálunk, ezt valószínűleg nem vesszük majd észre. Azt viszont mindenképpen, hogy a kezdőknek kitalált repülési modell gyakorlatilag nem hagyja, hogy a pálya vonalvezetésétől túlságosan eltávolodj és jótékonyan visszalököd a helyes irányba, ha nem reagálnál időben.

Szerencsére a Red Bull Air Race the Game dróton húzott gépeitől megszabadulhatunk a Pro beállítás kiválasztásával, de ennek a kipróbálásához túlságosan szédültem két verseny után. Ehhez hasonlóan későbbre marad a többjátékos mód kipróbálása is, bár ez csupán annyit jelent, hogy a meccsben lévő tíz pilóta egymás idejét próbálja megdönteni egy időben, ütközésekről, vagy más interakcióról szó sincs. A Red Bull Air Race-t feldolgozó játék tehát nem lett túl bonyolult, de különösebb okunk nem lehet a panaszra, hiszen az élmény teljes mértékben ingyenes, még mikrotranzakciókat sem tartalmaz. Más kérdés, hogy egy VR-headset beszerzése után ezek már tényleg csak aprópénznek tűnnének.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)