Hirdetés

A régi és az új rajongókat is kalandra hívja a Syberia III

|

A gamescomon a gőzerővel készülő Syberia III is megmutatta magát, nagyon régóta vártunk már rá, és most végre ki is próbáltuk.

Hirdetés

Több nagy kiadónál is jártunk az idei gamescom alatt, amihez képest egészen másfajta élmény volt a Microids már-már családosan kicsi standját felkeresni, többek között hogy megnézzük, mi is a helyzet a Syberia III-mal, közeledve a december 1-jei megjelenéshez.

Az első dolog, amit a Benoit Sokal játékát gondozó csapat leszögezett az volt, hogy annak ellenére, hogy ismét Kate Walker lesz a főszereplő, egyáltalán nem lesz kötelező az első két rész ismerete. A kalandornő az új sztori kezdetén egy balesetet szenved, ami után a rendkívül érdekes Youkol törzs vándorló lakói mentik meg az életét, akik központi szerepet töltenek be a Syberia III történetében. Teljesen azért nem maradunk a sötétben az első két részt illetően sem, ha újoncként csatlakozunk, ugyanis több olyan beszélgetés is lesz, amik felzárkóztatnak majd ezen a téren.

A Syberia világa emellett persze az egyedi hangulatú, a steampunkot idéző gépekkel, hihetetlen lényekkel és már-már karikatúrába hajló karakterekkel lesz teljes, megőrizve a korábbi epizódok hangulatát (amihez Inon Zur zenéje is sokat ad majd). Persze a nosztalgia csak még intenzívebb lesz, ha meglátjátok a Syberia III fejtörőit. Mivel a készítők szeretnék, hogy a végletekig logikus maradna a játék, lesznek olyan feladatok, amik ugyan nem időkorlátosak, de minden más, kevésbé fontos dolgot alájuk kell rendelnünk.

A helyszíni demóban például az egyik sérült youkol számára kellett megszereznünk egy protézist, de a műlábat elkészítő mester rosszul lett Kate látogatása közben. Bár a morcos szereplő nem volt a halálán, nem hagyhattuk el a házát, ahogy azt sem vette jó néven, ha a műhelye díszítését vettük szemügyre ahelyett, hogy a gyógyszereit kerestük volna. Ezt a problémát végül a klasszikus kalandokra jellemző csavaros logikával oldották meg a készítők: első lépésként néhány dokumentumból kibányászhatjuk, mikor kell bevennie a pirulákat a mogorva mesternek. Majd mikor kiderült, hogy ez pont a teaidővel esik egybe, csak meg kellett találnunk a teázás kellékeit, a kézzel átállított óraszerkezet pedig automatikusan az italhoz adta a gyógyszert.

Persze a Syberia III helyszíneit nem csak a fejtörők megoldásának keresésekor érdemes alaposan átvizsgálni, ugyanis megnézett tárgyak, vagy kihallgatott beszélgetések segítségével is fontos és érdekes infókhoz juthatunk a világról. A demóban például egy piaci beszélgetésbe belefülelve megtudhattuk, hogy a youkolokról mindenki más azt gondolja (sok más negatív előítélet mellett), hogy rendszeresen lopnak. Az előítéletek mellett egyébként a harmadik rész visszatérő témája lesz a természet és az emberi, technológiai környezet viszonya, így például lesz egy, Csernobilra emlékeztető radioaktív város is a helyszínek között.

Bár mindez eddig remekül hangzik, meg kell említenünk a Syberia III egyik gyengeségét, ugyanis a látványvilágon gyakran kiütközik, hogy limitált költségvetésből készül a játék. Bár a stilizált összkép egyáltalán nem mutat rosszul, egy-egy részletre ráközelítve alacsonyabb felbontású textúrákkal és nem túl részletes modellekkel is találkoznunk kell. Az animációk közül főleg a szájmozgás és a szinkron sorainak egyeztetése tűnt problémásnak, de ez remélhetőleg a francia szinkron miatt volt így a gamescomon. Ezzel együtt ezek nem teszik semmissé a Syberia már most is látható érdemeit, hiszen ahogy a Microids is kiemelte: ezt a sorozatot mindig is a fejtörők, a történet és a világ vitték előre. Ezek pedig látszólag működnek, megnyugodhatnak a régi rajongók, és talán sikerül az újakat is becsábítani ebbe a legendás világba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)