Hirdetés

MMO-ban tervezné meg a városok jövőjét egy egyetemista

|

A brit Királyi Művészeti Egyetem diákja díjat is nyert a program tervével, ami nagyban megkönnyítené egy városban tervezett építkezések elbírálását és a városkép alakítását.

Hirdetés

Johhny Lui maga is építésznek tanul a brit Royal College of Art mesterképzésében, de látszólag már előre irtózik attól a rendszertől, ami szerint manapság épületeket engedélyeznek Londonban. Egyik egyetemi projektjében erre a problémára ajánlott egy elég látványos alternatívát.

A Cilvia nevű programban például egyből elkerülhető lenne, hogy ugyanarra a helyre tervezzenek több épületet, ugyanis a minden építész által használható közös virtuális felületen már látható lenne, hogy az aktuális városképhez képest milyen tervezett és elfogadott változások születtek. Lui elképzelése szerint ráadásul a programba könnyen beleépíthetnék az olyan általános szabályokat, mint a műemlékvédelem alatt álló épületek helyére való építkezés tiltása, vagy a Szent Pál-székesegyház kilátásának védelme, ami londoni sajátosság.

A Cilvia viszont egyelőre csak elméletben létezik, megvalósítani tervezője szerint csak akkor volna érdemes, ha az építésztársadalom is meg tudna egyezni a közös munkában egymás terveinek keresztülhúzása helyett.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)