Hirdetés

Minecraft: Education Edition - nyáron jelenik meg az oktatóváltozat első bétaváltozata

|

A Minecraft: Education Edition ugyan még egyáltalán nem lesz kész nyáron, viszont a fejlesztés befejezése előtt a programot használni tervező tanárok véleményére is kíváncsi a Microsoft.

Hirdetés

Még januárban vásárolta fel a Minecraft egy módosított változatát a Microsoft, hogy a Mojang segítségével egy igazán profi oktatóeszközzé változtathassák a sandbox játékot. Az első bétaváltozattal pedig már nyárra elkészülnek, ekkor pedig el is kezdhetnek vele kísérletezni a tanárok.

A Minecraft: Education Edition korai hozzáférésű változatát negyvenegy ország oktatói kapják meg első körben, a teljesen ingyenes szoftver letöltéséhez viszont szükségük lesz egy oktatói Office 365 fiókra és a Windows 10-re is, amit szintén ingyen tölthetnek le. A kiadó azt reméli, hogy az oktatók segítségével nem csupán a fejlesztés további irányát illetően hozhatnak majd könnyebb döntést, hanem a résztvevő tanárok olyan óraterveket és projekt-sémákat is készíthetnek majd, amiket aztán kollégáik is könnyedén felhasználhatnak. Ezek közül egyébként már most letölthető néhány, amikkel olyan változatos témákat lehet bemutatni, mint a mérnöki tudományok és a programozás alapjai, a pixeles grafika, vagy éppen a második világháborús bunkerek.

Mit gondoltok, a közeljövőben tényleg elterjedt oktatóeszköz válhat a Minecraftból?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)