Hirdetés

Bringások, ez lesz a ti játékotok!

|

Ha bejön ez az ígéretes startup, akkor már egy egyszerű kerékpár is elég lesz a világuralomhoz.

Hirdetés

A nagyvárosi élet egyik szinte elkerülhetetlen nyavalyája, hogy az emberek túlnyomórésze az idejét javarészt ücsörögve tölti. Nyilván az irodai munkát más módon nem nagyon lehet csinálni, de amellett, hogy ez hosszútávon rendkívül ingerszegény, az orvosok is hangoztatják, hogy ha túl sok időt töltünk ülve az nem csak lustasághoz, de különböző kellemetlen egészségügyi komplikációkhoz is vezethet.

Természetesen akadnak erre már most is különböző érdekes megoldások, mint pl. az állóasztalok, de egy kis spanyol csapat úgy gondolja, hogy talált egy lényegesen fantáziadúsabb és szórakoztatóbb megoldást, ez pedig nem más, mint a gamification. Most éppen a biciklizést összekötve a játékkal. A gamification, vagyis “játékosítás” egy többé-kevésbé újdonságnak számító produktivitást javító módszer, mely igazán az utóbbi néhány évben kapott szárnyra (annak ellenére, hogy a kifejezés már az előtt is létezett). Az alapötlet rémesen egyszerű: veszünk egy jellemezően nem túl szórakoztató tevékenységet (mint pl. irodai munka), majd különböző játékdizájnból átvett technikákkal próbáljuk új kontextusba helyezni. A leggyakoribb módszerek közé tartoznak pl. a különböző bevezetett jutalmak, az elért teljesítményekért járó medálok, tehát minden olyan dolog, ami egy kicsit is kihozza a versenyszellemet a kihívásra éhes kollégákból.

Habár a módszer még csak a szárnyait bontogatja, már most is elég széles körben alkalmazzák nem csak vállalatok, de szolgáltatások is. Szinte biztos vagyok benne, hogy közületek is többen belefutottak a Fitocracy nevű alkalmazásba, amely ezekkel a módszerekkel próbál rávenni titeket arra, hogy egy kicsit kimozduljatok és fussatok egy kört.

Na de hogyan fogja a RiderState csapata felhasználni ezt arra, hogy feldobja a bringázást? A modern korhoz illő módon egy telefonos alkalmazás segítségével. A RiderState működését tekintve leginkább a FourSquare-re hasonlít, de lényegében egy területfoglaló játékról van szó. A játékhoz nem kell mást tenni, mint elindítani az alkalmazást egy GPS-képes eszközön, majd pedig tekerni. Bringázás közben az almalmazás mutatja a térképen, hogy melyik területeket foglaljuk el féktelen ámokfutásunk közben. Ha sikerül elnyernünk egy területet, akkor onnantól fogva mi leszünk a “kormányzói”. 

A csapat abban reménykedik, hogy egy kis versengéssel sikerül több ember rávenni arra, hogy kipróbálja a kerékpározást és többet mozogjon, valamint hogy adjon egy kis lendületet a sport szociális oldalának is. De ahhoz, hogy ez sikerüljön, egy kis segítségre is szükség lesz. A “bringás FourSquare” készítői jelenleg az Indiegogo-n keresztül szeretnék finanszírozni a projektet, és még messze van a célegyenes. Decemberben indult a kampány, és 24 ezer dollárt szeretnének februárig összegyűjteni, amiből eddig 8910 dollárt kaptak meg a lelkes bringás népek jóvoltából.

Santiago Casado, a cég vezetője reméli, hogy széles körben elterjed az alkalmazás, és lássuk be, remek móka lehet még ebből: elvégre itt a tavasz, közeleg a jó idő, és most már az utcán is lehet játszani. Nincs több kifogás.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)