A pénteki nap egyik legjobb eseménye a Gigabyte bemutató volt, melynek alkalmából még Tajvanból is tiszteletét tette nálunk egy hölgy és egy úr, akikkel nem mellesleg előző este remek Rock Band bulit nyomtunk.
A hazai Gigabyte képviselő bemutatták a táborozóknak a legújabb alaplapokat és azok tulajdonságait, illetve mindenki kedvére nézegethette ezeket a deszkákat, de sajnos aztán vissza kellett adni. Szintén pénteken került megrendezésre a Gran Turismo 5 verseny, melynek 19 jelentkezője volt, akik tisztességgel helyt álltak a feladatban, de végül - ahogyan a Hegylakóban - csak egy maradhatott. Sőt, a játék annyira népszerű volt, hogy menet közben is csatlakozott egy fiatalember, aki végül a negyedik legjobb idővel zárta a versenyt, alig elmaradva a többiektől.
Estére még egy Ghost Recon Future Soldier fért be Paca vezetésével, majd jött az ünnepélyes díjkiosztó, ami ezúttal sorsolásos alapon történt, tehát csakis a szerencsén múlott minden. Talán a legjobb kézzel Taylor pajtásunk rendelkezett, aki végül a saját hazatérő csomagjába pakolhatta a Nvidia GeForce GTX 560 Ti-t, és mellé még egy BENQ fényképezőgépet is. Az AverMedia capture kártyái is jó helyre kerültek, illetve volt olyan táborozónk, aki egy fél gépet hazavihetett, a Gigabyte és az FSP (Aurum 500 Gold táp) jóvoltából. Csak remélni tudjuk, hogy a Cooler Master házát megnyerő táborozó az egyéb felszerelései mellett a nyereményét is be tudta rakni az autóba, hiszen igen termetes a doboz.
Mint tudjátok, aki időben jelentkezett, az a Logitech Gaming Headsetjét is megkapta, a táborba pedig a ZyXEL eszközei biztosították a folyamatos kapcsolatot. A díjkiosztó után jöttek a káosz pillanatai, amikor Mazur, Chavalier, Paca és Gyu önfeledten hajigálták be a tömegbe a megmaradt pólókat, tollakat, egérpadokat, kulcstartókat és apróbb ajándéktárgyakat. Miután a néhány perces lefutású akció nem járt sérültekkel, elkezdődött az utolsó esti szabadprogram, amit többen arra használtak fel, hogy a teraszon beszélgessenek.
Szombaton elkezdődött a tábor bontása, ami minden évben az egyik legszomorúbb pillanat, hiszen az egy hét összehozza az embereket, egy kicsit más jellegű világba helyezi, és kiragadja a hétköznapokból. Ahogy tűnnek el az asztalokról a monitorok, gépek, és távoznak az emberek, mindenki egy kicsit furcsán érzi magát. Engedjétek meg tehát, hogy ennél a pontnál egy kicsit szubjektívvé váljon az írás, és elmondhassuk, hogy számunkra milyen volt az idei tábor.
RG: Az, ahogy Chavalier pajtással módszeresen agyontrollkodtuk a felelőtlenül Facebookban bejelentkezve maradt, gépüket magukra hagyó kollégáink profiljait, őszinte örömöt varázsolt az arcunkra. Hunter kollégának is örültem, hiszen lelkes munkájával és őszinte természetével igen értékes embert ismerhettem meg személyében, és akár két hétig is szívesen elviseltem volna magam mellett. A FIFA 12-t Mortal Fifává változtattuk, majd EndreMant leugattuk, hogy a góljaival totálisan megöli a játékot, valószínűleg szállóigévé vált. Nem tudok eléggé hálás lenni Szonjának, aki a keddi estén egy kicsit ápolgatta a lelkemet, míg meg nem találtam a démonaim ellen való küzdelem üvegbe öntött formáját. És természetesen nem feledkezhetek meg Gyuról, aki - ahogyan tavaly is - atyai mosollyal az arcán szemlélte minden egyes megmozdulásunkat, bárki sérelmére követtük is el. De ha már Gyunál tartunk, akkor megemlíteném, hogy tőle lestem el tavaly azokat a fogásokat, amivel a kissé zárkózottabb táborozókat lehet megnyitni a világ felé, és nagy örömet okozott, amikor nekem is bejött.
Idén sajnos nem sikerült ugyanezt megismételnem, talán azért, mert fejben egy kicsit mindig másutt jártam, de nem szegte kedvem. Ami a táborozó fiatalokat illeti, mindig jó látni, hogy jól érzik magukat, és idén ugyan a veterán arcok jelentős része hiányzott, de volt éppen elég utánpótlás, akik miatt ez a tábor egy kicsit más volt, ám mégis hasonlóan maradandó emlékeket adott, mint a tavalyi. Érdemes tudni, hogy a GS szerkesztők szíve a látszat ellenére nem kőből került kifaragásra, ezért ahogyan tavaly, úgy idén is voltak kedvenc táborozóim, hiszen ki a zárkózottsága, ki a féktelen jókedve, ki pedig a fiatal kora ellenére egyértelműen meglévő tisztelete miatt képes egy kicsit fontosabbá válni. Egyébként pedig minden résztvevőt, kivétel nélkül kedvelünk, hiszen aki képes egy hetet lehúzni egy ilyen közegben, annak köztünk a helye! Remélem, jövőre ismét mindenkivel találkozhatok, addig pedig köszönöm nektek a rengeteg emléket, és azt, hogy csak forgolódom itthon, mert nem találom a helyem.
Paca: Az idei táborban nem csak a táborozók, de a szervezők összetétele is jelentősen megváltozott. Köztünk is voltak új arcok szép számmal, akik első alkalommal tapasztalhatták meg, hogy miért várjuk évről-évre, miért beszélünk róla minden héten legalább kétszer és miért kezdjük már a tábor utáni első héten szervezni a következőt. Én kissé túlszámoltam magam, míg tavaly a hajnali 2 körüli zárás után reggel 7-kor vígan nyitottam a termet - bár kénytelen voltam nyolc óráig leküzdeni az agyam "éhes vagy", "igyál egy kávét - ja, nincs még nyitva az étterem, möhöhö" erősen trollkodó üzeneteit -, relatíve fitten fogadtam a korán kelő táborozókat. Most ugyan nem én voltam a nyitóember (új fogalom, magyarázat az előző mondatokban), de a napi 4 óra alvás, a folyamatos szervezés és az itthoni munka kissé megterhelte szervezetemet. Az élményért mégis megérte. Ahogy minden évben.
Hajszálon múlott, hogy a tábor védjegyévé vált Guitar Herózás végül nem valósulhat meg, de hála a táborozók közösségének és a kollektív készségességnek, a fél szett mellé sikerült feltúrni a szerkesztőség titkos szobájában, a leghátul lévő szekrény mögött a földbe félig beásott, pókhálók lepte Guitar Hero szettet, melyet némi utómunkával sikerült ha nem is tökéletessé, de használhatóvá varázsolni (a szigetelőszalag, néhány csavar és habszivacskocka csodákra képes). Becsülettel zúztuk át a hetet, volt akinek színpadi előadásába bekavart a színpad és a terasz ablaka közötti hézag, de ez sem szegte senkinek kedvét. Kicsit fáradtan, kicsit homályosan visszaemlékezve, egy újabb törött vizipipatartállyal (ez is egy tábori hagyomány nálam), de ismét csak azt tudom állítani, hogy a nyár egyik legkellemesebben eltöltött hetét köszönhetem az összes táborozónak és a szerkesztő kollégáknak. Jövőre újra próbáljuk, készüljetek fel egy még ennél is jobb élményre! (Külön köszönet Neldnek és LeDnek a Ghost Recon verseny leszervezésében nyújtott segítségéért, nélkületek nem éltem volna túl!)
Gyu: A tábor előtti 2-3 hétig tartó hatalmas kánikula (és az ez alatti nem alvás) nagyon rányomta a bélyegét az ez évi táboromra: legszívesebben éjjel-nappal csak aludtam volna. Talán ennek is köszönhető, hogy bármennyire igyekeztem, csak a legvégén vettem észre, hogy biza úgy elröppent ez a néhány nap, hogy nem volt időm minden táborozóval beszélgetni. Viszont akikkel sikerült, azokkal szokás szerint nagyon jókat dumáltunk - ez hiányozni fog az elkövetkező hetekben. Magam nem sokat játszottam ez évben sem, de a HP+RG páros elleni 2 vs 2 FIFA 12 (én Pacával voltam) örök életre emlékezetes marad. Ezúttal vittem magammal gépet, amely az időjárást is bírta (nem úgy, mint néhány éve Fonyódligeten). Egy kis Queen egyveleggel a hangomat is sikerült megcsillogtatni a közönség előtt a Rock Bandben és hatalmas örömömre szolgált, hogy több táborozó jelentős összegel támogatta a könyvem közösségi finanszírozási projectjét. Egyébként számomra a csúcs a tajvaniak látogatása volt, akik mintaszerűen képesek voltak ellazulni. A kaja nem volt rossz, mindent meg tudtam enni, több kajából akár repetáztam is volna. A táborozók pedig - tök jó, hogy néhány veterán lejött egy-két napra, de az újoncok és a régebbiek is nagyon jó fejek voltak. S bár minden tiszteletem Mocsyé, aki még a mi rendetlenségünket is türelemmel tűrve végzett elképesztő munkát, Judit azért nagyon hiányzott ám... Mindent összevetve elégedett voltam és most itthon, egyedül nem annyira jó (főleg hogy egy igen sokba kerülő, erős vízügyi problémára értem haza...).
Hunter: Én ugyan nagyrészt már megénekeltem élményeimet az összefoglalók alatt, de akkor itt is dióhéjban összefogdosom az élményeket. Az első és legnagyobb élményem még mindig az, hogy ott voltam. Sokatok mondogatja, hogy „majd jövőre” és sajnos én is így voltam egészen mostanáig, amikor végre minden csillag úgy állt össze, hogy eljuthattam Velencére. Külön élmény volt végre egy kicsit szabadabb légkörben is együtt lógni a kollégákkal.
Megvolt a hangulata, ahogy minden reggel, fél kómában előmászva könyörögtem kávéért a konyhán, hogy aztán a Velencei-tó gyönyörű látványánál szürcsölgessem el a fekete kis gyógyitalom az előző este történéseit magán hordozó, romos teraszon. Ezután szépen beslattyogni a gépterembe, hallgatni a Rock Band zenészeket, elindítani a napi versenyeket (vagy is inkább nézni, a félhalott Pacát, ahogy elindítja a napi versenyeket), és szóban megváltani a világot az arra járó táborozókkal, vagy épp RGvel.
Örültem, hogy ennyi embert megismerhettem, a táborozók elképesztően jó arcok egytől egyig, még ha volt is olyan, akivel konfliktusba keveredtünk a végén a békében váltunk el. Jó volt végre sok GSO nicknévhez arcot társítani, megismerni a keménymag jelenlévő részét és remélem, jövőre megismerem a másik részét is. Amilyen jó volt látni, megtapasztalni, ahogy felépül, betelepül a tábor területe, olyan szomorú volt látni, ahogy szombat reggel mindenki elpakol, lekerülnek a poszterek, lekapcsolnak a gépek, elköszönnek a barátok. Visszamennék. (Jó nagy lett ez a dióhéj.)
