Hirdetés

GameStar Tábor 2014 - Noctua hűtőkkel a túlmelegedés ellen

|

És máris itt a következő két nyeremény, hiszen a GameStar tábor nem egy olyan hely, ahol két kártyával és két alaplappal (nem beszélve a tankvezetésről és repülésről) beérjük.

Hirdetés

Egy Sapphire és egy MSI videokártya, egy Gigabyte G1.Sniper 5 és egy Gigabyte Z97X-Gaming 3 alaplap, valamint a lehetőség, hogy igazi tankot vezessetek vagy igazi repülőbe üljetek a GameStar szerkesztőivel, már bemutatkozott a GameStar Tábor 2014 nyereményei közül. (Ez utóbbi egyébként nem csak táborozóknak szól, de a részletekkel vasárnap térünk vissza).

Most viszont kénytelenek vagyunk folytatni, ugyanis szponzoraink olyan nagylelkűek, hogy még ma is küldtek néhány nyereményt, amikről holnap fogunk nektek írni. Most azonban a Noctua két hűtőjét, az NH-U12S-t és az NH-U14S-t ismerhetitek meg, melyek egy-egy táborozó gépét hűthetik majd a nagy nyári forróságban. A két, a látszat ellenére nem csokiból készült hűtőről a GameStar Tábor blogon olvashattok többet.

Mi már holnap lent leszünk, elkezdjük építeni a tábort, összerakunk mindent, hogy a vasárnap érkező táborozók mihamarabb elkezdhessék a mókázást. Videó is készül, addig is nézzétek meg a tavalyi összefoglalókat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)