Hirdetés

GameStar tábor 2015 - 4. nap összefoglaló (videó)

|

Tartalmas nap volt a tegnapi, egy halom ASUS hardverrel, táncoslábú ifjakkal, és ipari hőmennyiséggel.

Hirdetés

Egyvalami biztos ebben a táborban: valaki kegyetlenül felcsavarta a kazánt, aztán levette a tekerőt, és most biztosan jót kacag a markába, hogy az alsóneműnkből is izzadságot lehet csavarni. És ha ez még nem lenne elég, aktív testmozgással rá is segítünk minderre. 

A tegnapi nap legfontosabb eseménye mindenképpen Matteo barátunk látogatása volt, aki összefogdosta egy kicsit az ASUS termékeket, miközben szakértő módon magyarázta el, hogy a csomagolás milyen fincsi cuccokat rejt. Mindebben az a legszebb, hogy amihez csak hozzáért, az rögvest megnyerhető hardverré változott, melyekért napok óta folynak a csatározások, és még fognak is, hogy aztán a szombati záróeste folyamán új gazdáikhoz vándorolhassanak. Természetesen erről az egészről készült mozgóképes memoár is, melynek megtekintéséhez erre tessék fáradni: 

Ahogy látható, a hardverek mellett a ritmusé volt a főszerep, hiszen táborozóink a Just Dance címet viselő táncmulatságot vették célba, szoros csatában avatva győztest, akinek innen is gratulálunk. Lett volna még Project CARS is, de egy kötelező pesti kiruccanás nem várt elhúzódása miatt ez összecsúszott volna a Just Dance eseményével, így az autózás ma kerül lebonyolításra a virtuális aszfalton. De nem merül ki ennyiben a versenyzés, hiszen ma lesz a labdakergetés a Fifában, és az egymással kibabrálás a Towerfall Ascension segítségével, ám ennek mozgóképes anyagát a kor technikai szintje miatt csak a holnapi napon tekinthetitek meg, de legalább lesz miért felkelni. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)