Hirdetés

Gamestar Tábor 2016 - 4. nap összefoglaló

|

Második feléhez érkezett a GameStar Tábor, ezzel együtt pedig a jókedv is az egekben, és eszünkben sincs alább adni. Mutatjuk, milyen a buli.

Hirdetés

A GameStar Tábor szerdai napján rögtön három versenyben is összemérték tudásukat a táborozók, hiszen a Just Dance és a Mortal Kombat XL mellett egy váratlan játékban, Wargaming puzzle-ben is teljesíteniük kellett. Természetesen az évek és a rutin ezúttal is segítették a versenyzőket, így minden csatában nagyon szoros eredmény született. 

Szerencsére továbbra is hét ágra süt a nap a Velencei-tó partján (leszámítva azt az egyetlen egy villámot, amit a videóban is láthattatok), így egyre többen merészkednek be a vízbe is. Bár a táborban elég erős a férfi dominancia, a homokos partot már ellepték a bikinis lányok, akiket a táborozók Gócza tegnapi trükkjeit felhasználva próbálnak meghódítani, több-kevesebb sikerrel.

Mikor ezeket a sorokat írom, már csütörtök este van, és a mai nap után garantálhatom, hogy holnap egy még vadabb videóval jelentkezünk majd, úgyhogy mindenképp érdemes lesz csekkolni. Aki pedig kedvet kapott, az jövőre feltétlen csatlakozzon hozzánk! 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)