Hirdetés

Ez lesz a GameStar tábor Chio sportversenyének fődíja!

|

Valaki egy AOC AG271QG 27 colos gaming monitorral a táskájában indul majd haza a 2018-as GameStar táborból, mi pedig már most irigyeljük érte.

Hirdetés

Végre bejelenthetjük azt, amire már régóta vártatok: a Chio és a PC Land közös felajánlásának köszönhetően az idei tábor Chio sportprogramjainak arcleszaggatóan menő fődíja nem más, mint egy AOC AG271QG 27 colos gaming monitor. Ezt a szörnyeteget viheti el egy olyan táborozó, aki egy nap sem hagyja majd ki a sportversenyeket. 

Hirdetés

Egy közel negyedmillió forintos gamer monitorról beszélünk, szóval cseppet sem túloztunk, mikor már korábban is pedzegettük, hogy a Chio sportversenyek fődíja igazán ütős lesz. A díj kiválasztásánál külön ügyeltünk arra, hogy kifejezetten a játékosok igényeit szolgálja ki az eszköz, éppen ezért döntöttünk egy olyan monitor mellett, ami 165Hz-re képes. Ez a 27 colos csoda pedig minden gamer setup dísze lehet, bevalljuk, mi is nagyon szívesen kitennénk az asztalunkra, de erre nem nekünk, hanem az egyik táborozónknak lesz lehetősége. 

Az AOC AG271QG 27 colos gaming monitort ugyanis a táborozók közül valaki olyan viheti el, aki mind az öt Chio sportversenyen részt vesz - itt már nem számít az eredmény, csak a részvétel! Lényegtelen tehát, hogy első vagy utolsó lettél az öt nap öt sportprogramján, ugyanannyi esélyed van megszerezni ezt a nem mindennapi monitort, mint az összes többi táborozónak - persze akkor, ha ők sem hagytak ki egyetlen napot sem. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)