Hirdetés

GS Tábor 2011 - a 3. nap krónikája

|

Összecsiszolódtak a táborozók, egyre jobb a buli, fakk yee!

Hirdetés

A hétfői nap sem volt eseménytelen a táborban, mi is egyre jobban összehangolódunk Pacával. A Dirt 3 versenyben heroikus küzdelem után bajnokot avattunk, így a dobogó tetejére Thomaswarrior állhatott, de mindössze 0,8 másodperccel maradt le mögötte Nimlot kartárs, és a harmadik helyen a zseniálisan elasztikus arccal megáldott Bakimester végzett. De nem is csoda, hogy ennyire fel voltak pörögve a srácok, hiszen délelőtt itt jártak az igazán csinos Red Bullos hölgyek, akik kellő mennyiségű energiaitallal látták el a játékosokat, és személyükkel is napfényt loptak a gépterem félhomályos falai közé. A Dirt 3 vigaszági futamát a tegnapi napon drámai körülmények között kieső DGeri nyerte meg, igaz eléggé megtréfáltuk az indulókat, mert Ghymkama futamot állítottunk be, amit sokan nem is ismertek, de hát mi már csak ilyen kis játékos, pajkos figurák vagyunk.

A GRID verseny gyorsabban lezajlott, köszönhetően az azt szervező táborlakóknak, akik olyan pályát állítottak be, hogy a nevezők fele az első kanyarban porrá törte a járművét. Ezzel persze nincsen semmi baj, hiszen így legalább jókat nevettünk és gyorsan haladt a program viszont akik igazán jól játszottak, azok jól játszottak. Na ez majdnem olyan, mint az ARGO-nak az a mondata, hogy "az üt nagyot, aki igazán nagyot üt, és először". Este felé kaptunk egy jóféle kis záport, ami legalább 0,4 fokkal lejjebb vitte a hőmérsékletet, igaz éjszakára valóban viselhetővé vált az időjárás (ami a légkör pillanatnyi fizikai állapota).

Tegnap este került sor az élő Aréna felvételére, ami egy kicsit ellentmondásos, de akkor, abban az adott pillanatban valóban élő volt, és a táborozók hosszú órákon át faggatták a kiapadhatatlan energiával rendelkező Gyut, aki egy 40 éves, Hajdú tipusú forgótárcsás mosógép kitartásával és arckifejezésével állta a kérdések százait.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)