Hirdetés

Ezek voltak a filmvilág legnagyobb bukásai

|

Anyagi fronton ezek a filmek adták a legnagyobb pofonokat a stúdióknak.

Hirdetés

Természetesen nem túl könnyű összeszedni, mely filmek bukták a legnagyobbat anyagi fronton, hiszen jobb esetben ismerjük a hivatalos forgatási költséget, illetve minden esetben teljesen nyilvános a világszíntű bevétel pontos száma is, ugyanakkor sosem szabad elfelejteni: a bevétel nem egyenlő a haszonnal, előbbiből még lejön a mozik és a helyi forgalmazók részesedése is. Sőt, a forgatás költségeihez képzeletben még hozzá kell csapni a marketingre fordított pénzt is, ami a legnagyobb blockbusterek esetében közel még egyszer annyi lehet, mint maga a forgatás teljes díja.

Nagyjából azért be lehet lőni, hogy melyek voltak a legnagyobb mozis zakók, az alábbi videóban ezeket találjátok meg listázva. Természetesen nem feledkeztünk el az inflációról sem, az egyes negatív rekordok át lettek számolva jelenlegi értékre.

Hirdetés

Videónk társoldalunk, a Puliwood cikke alapján készült, az eredeti írást a linkre kattintva érhetitek el.

Ha tetszett nektek ez a videó, akkor dobjatok rá egy like-ot, és persze bátran iratkozzatok fel a csatornánkra, illetve bökjétek be a csengettyűt is, hogy értesítést kapjatok a friss feltöltésekről. Amennyiben támogatni is szeretnétek a munkánkat, a csatornatagság vagy a szuperköszönet funkciók segítségével erre is lehetőségetek van. Végtelen hála, ha esetleg így tesztek!

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)