Hirdetés

Ezeket a játékokat vétek lenne kihagyni 2023-ban

|

Három videóban mesélünk 2023 legfontosabb videojátékos megjelenéseiről, most az első részt nézhetitek meg.

Hirdetés

Olyan sok ígéretesnek tűnő játék fog érkezni a 2023-as évben, hogy egyetlen videó kevés lett volna ezek összegyűjtésére. Három részre bontottuk így végül 2023-as ajánlónkat, alább ennek tudjátok megnézni az első felvonását. A videóban többek között az Alan Wake folytatása és az új Assassin's Creed is képviselteti magát.

Ábécé-sorrendben haladunk, az első etapot a Dead Space remake-je zárja most, legközelebb pedig a Diablo IV-gyel fogunk kezdeni.

Hirdetés

Természetesen a folytatásra sem kell sokáig várni, holnap reggel már érkezni is fog a következő videó, a harmadik részre pedig csütörtökön számíthattok majd.

Ha egyetlen új feltöltésünkről sem akartok lemaradni, csapjatok rá a feliratkozás gombra, és piszkáljátok meg a csengettyűt is. Ha esetleg támogatnátok a munkánkat, akkor a csatornatagság és a szuperköszönet segítségével ezt is megtehetitek.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)