Hirdetés

Ezeket a videojátékos halálokat sosem fogjuk feledni

|

Szem nem maradt szárazon, és örökre tudatunkba vésődtek ezeknek a videojátékos karaktereknek a halálai.

Hirdetés

Halottak napja alkalmából most egy olyan videóval jelentkezünk, amelyben összegyűjtöttük a szerintünk legmegrázóbb és legemlékezetesebb videojátékos halálokat. Nem volt feltétlenül szükséges a listára való felkerüléshez az, hogy az adott játék főhősének az elvesztéséről legyen szó, olykor egy mellékszereplő halála is tövig tudta nyomni az ember szívében a kést.

Mondanunk sem kell, hogy a lista masszívan spoileres, hiszen a szereplők életének utolsó pillanatiról mesélünk, de nyugalom, messze nem a legfrissebb megjelenések kerültek most elő, ezekkel a játékokkal tényleg csak az nem játszott még, aki nem is szeretett volna.

Hirdetés

Most pedig ahogy azt már megszokhattátok, rajtatok a sor, bővítsétek ki nyugodtan a mi listánkat: nektek mely videojátékos halálok voltak hasonlóan emlékezetesek? Írjátok meg kommentben!

Ha tetszett nektek a videó, akkor bátran dobjatok rá egy like-ot, hasonló tartalmakért pedig mindenképpen iratkozzatok fel a csatornánkra, ha korábban esetleg még nem tettétek volna. Amennyiben támogatni szeretnétek a munkánkat, a csatornatagság és a szuperköszönet funkciókkal erre is lehetőségetek van - mindkettőért végtelen hála jár tőlünk, nektek. 

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)