Hirdetés

Így fest 2023-ban a teljes Marvel Cinematic Universe kronológia

|

Frissítettük a kánon idővonalát, íme a 2023-as MCU-s nagy kronológiai videónk.

Hirdetés

Első körben 2017-ben raktuk össze a Marvel filmes univerzum, vagyis az MCU teljes kronológiáját, vagyis azt a sorrendet, ahogy időrendben (nem pedig megjelenésük szerint) nézni kellene a Marvel-mozikat. Azóta többször frissült a lista a friss megjelenések tükrében, sőt egyszer már videós formában is elkészítettük ezt a felsorolást. Most elérkezettnek láttuk az időt egy újabb bővítésre, egyúttal a második, frissített videó elkészítésére.

Alább ezt találjátok meg. A videóban az egyes filmcímek mellett azt az évszámot találjátok meg, amikor az MCU idővonala szerint játszódott az adott mozi.

Hirdetés

Természetesen nem állunk meg, hamarosan érkeznek a legújabb marveles mozik (idén még biztosan jön A galaxis őrzői harmadik része és a Marvelek), valamint tévésorozatok (2023-ban a Titkos invázióra és a Loki folytatására számíthatunk), mi pedig ezeket is el fogjuk majd helyezni a nagy Marvel idővonalon.

Hamarosan újabb tesztekkel, kritikákkal, toplistákkal jelentkezünk, ezekért is érdemes feliratkozni a csatornánkra, ha pedig támogatni szeretnétek a munkánkat, a csatornatagság mellett a szuperköszönetet segítségével ez a lehetőség is adott. Hálásak vagyunk minden ilyen kedvességért!

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)