Hirdetés

Ilyen veszélyes lehet a civilek élete a Dragon Ball világában

|

Kipróbáljuk a Dragon Ball: The Breakerst, ami egy eléggé rendhagyó Dragon Ball-játék lesz.

Hirdetés

Sokféle Dragon Ball-játékkal találkoztunk már az évek során, viszont a Dragon Ball: The Breakers mindenképpen a lehető legkülönlegesebb adaptációk közé tartozik. Ez ugyanis gyakorlatilag egy aszimmetrikus túlélőjáték, melyben a "Raidert" (vagyis a széria egyik ikonikus főgonoszát), vagy pedig a "Survivorok", azaz a túlélők egyikét irányíthatjuk - utóbbiak teljesen hétköznapi karakterek, egyszerű halandók, akiknek elvileg semmi esélyük sem lenne olyan lények ellen, mint Cell vagy Frieza.

A civileknek csak és kizárólag akkor van esélyük a Raider ellen, ha összedolgoznak, egyébként pillanatok alatt szecskává fogja aprítani őket az aktuális nemezis. Izgalmasan hangzik? Nos, minderre ma ti is ránézhettek. 

Hirdetés

A Dragon Ball: The Breakers valamikor 2022-ben fog megjelenni PlayStation és Xbox konzolokra, Nintendo Switchre, valamint PC-re, de nekünk már most lehetőségünk nyílt belekukkantani a zárt bétatesztbe. Endreman ma 13:30-kor ennek esik neki.

Amennyiben nem szeretnétek lecsúszni a jövőben sem az élő adásainkról, akkor mindenképp iratkozzatok fel a csatornánkra, ha pedig esetleg támogatnátok a munkánkat, akkor a csatornatagság erre is lehetőséget nyújt. Mindkettőért nagyon hálásak vagyunk!

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)