Hirdetés

Megérte ennyit várni a Dead Island 2-re?

|

Teljesen pontos válasszal még nem szolgálhatunk, de legalább 5 órányi tapasztalat már áll a hátunk mögött.

Hirdetés

Nemrég öt órát játszottunk a Dead Island 2-vel, az itt szerzett tapasztalatainkról pedig olvashattatok is, de természetesen nem szalasztottunk egy ilyen remek alkalmat arra sem, hogy videós formában is meséljünk nektek erről az meglehetősen hosszú ideje készülő, és menet közben többször is átformálódó játékról.

Fontos megjegyezni, hogy az alábbi videóban nem a saját gameplay anyagaink láthatók, hanem a stúdió által rendelkezésünkre bocsátott, előre rögzített felvételek, úgynevezett b-rollok. Ettől még persze maga a beszámoló megpróbál a lehető legpontosabb képpel szolgálni a második Dead Islandről.

Hirdetés

Természetesen klasszikus teszttel is jelentkezünk majd a Dead Island 2 megjelenése környékén, szóval nem fogtok lemaradni a részletes értékelésről sem, már tényleg csak egy keveset kell várni, és eljön a nagy nap, megérkezik a játék.

Ha tetszett nektek ez a beszámoló, akkor bátran dobjatok rá egy like-ot, hasonló tartalmakért pedig mindenképpen iratkozzatok fel a csatornánkra, ha korábban esetleg még nem tettétek volna. Amennyiben támogatni szeretnétek a munkánkat, a csatornatagság és a szuperköszönet funkciókkal erre is lehetőségetek van.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)