Hirdetés

Óriási LEGO szetteket építünk, az egyik a tiétek lesz, sőt még az ebédetekről is gondoskodunk

|

Egésznapos élő adással ünnepeljük a GameStar Hungary YouTube-csatorna százezer feliratkozóját.

Hirdetés

Nemrégiben elértük YouTube-on a 100 000 feliratkozót, erre egészen pontosan a GameStar Hungary csatorna születésnapja előtt egy nappal került sor. Egy ideje már ígérjük, hogy amint elérkezünk ehhez a fontos mérföldkőhöz, csapni fogunk egy olyan bulit, melynek keretein belül elsősorban nektek szeretnénk megköszönni a szűntelem támogatást. Most pedig végre azt is bejelenthetjük, erre hogyan és milyen formában kerül sor.

Március 11-én szombaton 10 órakor kezdődik ünnepi livestreamünk, amit alapvetően 10 órásra tervezünk, de simán lehet, hogy még ennél is hosszabb lesz, mivel előre nem lehet belőni, mikor végzünk a programmal. Fogunk természetesen játszani is, de a fókusz ezúttal kvízeken és a LEGO építésen lesz. És akkor szettekkel készülünk, hogy simán lehet, a 10 órából is kicsúszunk majd az összerakásukkal. 

Hirdetés

Bemelegítésnek egy Star Wars készlet, Rex kapitány sisakja következik, majd rátérünk a fő fogásra: a 4049 elemből álló LEGO Hulkbusternek is neki fogunk esni, ha minden jól megy, a livestream végére ez a monstrum is teljesen összeállítva díszeleg az asztalon. 

@gamestarhu Tartsatok velünk szombaton, hatalmas buli lesz 🎉 #gamestarhu #youtube #fyp #foodpanda #lego ♬ original sound - GameStar Hungary

Alsóhangon 10 óra streamelés alatt persze megéhezik az ember, ezen a téren a GameStar Hype támogatója, a foodpanda lesz a segítségünkre. Nem csak mi fogunk azonban rágcsálnivalót és ebédet rendelni: temérdek foodpanda kupon talál majd gazdára az adásban. Kvízekkel is készülünk ugyanis, az adás során többször is jelentkezik majd ilyen blokk, a legügyesebbek pedig egyrészt kuponokkal gazdagodnak, másfelől a nap végén gazdára talál a legnagyobb és legdurvább loot is: a kvízek összesített bajnoka, tehát az a játékos, aki a nap során az összes kvízben szerzett pontok összeadása után az első helyen áll, megkapja az alábbi videóban is látható LEGO Technic készletet, a 2022-es Ford GT-t.

Fontos, hogy a Ford GT-t majd Budapesten, a szerkesztőségben szeretnénk átadni a nap aranyérmes kvízbajnokának, hogy élőben is kezet tudjunk vele rázni, és lőhessünk egy közös fotót is minderről. 

Március 11-én tehát várunk benneteket gyakorlatilag egész nap a GameStar Hungary YouTube-csatornán, délelőtt 10-től este 8-ig biztosan ott leszünk, de ha lassabban halad az építés, akkor lehet, hogy még tovább is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)