Hirdetés

A Hogwarts Legacy stílusú kontrollerre egyből lecsaptak a nyerészkedők, már durva áron kínálják

|

Az egyik eladó az eredeti ár négyszereséért keres vevőt a stílusos PS5 kontrollerre.

Hirdetés

Akármiből készül limitált kiadás, azt pillanatok alatt elkapkodják a rajongók vagy azok a nyerészkedők, akik felvásárolják a készletet és jóval drágábban továbbadnak rajta. Ez ment sok más mellett az Xbox minihűtőnél, a Halo Infinite gyűjtői kiadásánál és a LEGO Star Wars: The Skywalker Saga egyik figurájánál is, miközben egy nyerészkedő többek között olyan bicskanyitogató nyilatkozatokat tett, mint hogy aki megengedheti magának a vásárlást, az a felárat is ki tudja fizetni

Mióta kiderült, hogy a Hogwarts Legacy megjelenését egy egyedi kinézetű kontroller kíséri, attól kezdve várható volt, hogy ezen is megpróbálnak majd egyesek nagyot szakítani, és így is lett. 

Hirdetés

A PlayStation 5-ös Hogwarts Legacy kontroller csak korlátozott példányszámban volt kapható és hamar el is fogyott, eredetileg 70 fontért, azaz körülbelül 30 ezer forintért kínálták. Szóval aki nagy rajongó, az csak így juthat már hozzá, viszont nem feltétlenül lesz könnyű dolga. 

Az eBay egyik felhasználója ugyanis eladásra kínálja a fekete-arany DualSense kontrollert, de ha meg akarod venni, akkor minimum ki kell rabolnod a Gringottsot, mivel az eredeti ár majdnem négyszereséét kéri el érte, így 250 fontot, azaz közel 110 ezer forintot szeretne kapni (sőt, olyat is listáz az oldal, aki 500 fontot, vagyis 216 ezer forintot remél). Persze bőven akadnak olyanok, akik csak némi hasznot remélnek az üzlettől, de rengetegen kínálják dupla és tripla áron is.

A kinézetén kívül egyébként semmilyen egyedi tulajdonsága nincs a terméknek, belül ugyanazt tudja, mint a többi DualSense, beleértve azt a PS5-exkluzív funkciót is, hogy az eszköz olyan színben világít, amilyen házba kerültünk: a Griffendélnél pirosan, a Mardekárnál zölden és így tovább. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)