Hirdetés

A Microsoft már keresi a megoldást a Series X kontrollerek hibájára

|

Többen tapasztalták, hogy van egy kis probléma egyes Xbox Series X kontrollerekkel, de szerencsére a Microsoft már dolgozik a megoldáson.

Hirdetés

Akármennyire is izgalmas egy új konzolgeneráció megjelenése, sajnos a frissen debütáló hardvereknél figyelembe kell venni azt is, hogy eleinte különféle gyermekbetegségek jelentkezhetnek, ez alól pedig a játékkonzolok sem képeznek kivételt. Az Xbox 360 évekig küzdött RROD ("Red Ring of Death") problémákkal, a Nintendo Switch esetén sokaknak most is gondot okoz a "Joy-Con drift", most pedig már úgy tűnik, hogy a PlayStation 5 és az Xbox Series X is döcögősen indul.

Több játékos is jelezte, hogy bizonyos esetekben az Xbox Series X kontrollere egyszerűen nem regisztrál egyes gombnyomásokat, függetlenül attól, hogy PC-n vagy Xboxon használja a beviteli eszközt. Az első beszámolók után annyi fejlemény történt, hogy az amerikai IGN-nek sikerült egy konkrét közleményt is kicsikarnia a Microsoftból a hiba kapcsán.

Hirdetés

Egyelőre sem a probléma pontos okát, sem pedig ideiglenes megoldásokat nem lehet tudni, viszont a Microsoft kiadott egy közleményt, amelyben biztosítja a vásárlókat, hogy már aktívan nyomoznak az ügyben:

"A Microsoftnál minden termékünk nagyon szigorú minőség-ellenőrzésen megy keresztül és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a vásárlóink páratlan játékélményben részesüljenek. Tudomásunkra jutott, hogy egyes játékosok problémákat tapasztalnak az új Xbox vezetéknélküli kontrollerek kapcsán, a csapataink pedig már aktívan dolgoznak a megoldáson. A legjobb élmény érdekében azt javasoljuk, hogy vásárlóink látogassák meg az Xbox Support oldalt, amennyibe segítségre van szükségük."

A közlemény egy kicsit sablonszövegnek érződik, de azért jó tudni, hogy a Microsoft már foglalkozik a kérdéssel, és reméljük, hogy megoldást is sikerül találni. Ti tapasztaltátok ezt a problémát?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)