Hirdetés

A Nintendo mérnöke szerint sosem fogunk megszabadulni a driftelő Joy-Conoktól

|

Hivatalos forrás erősítette meg, amit azért már eddig is sejthettünk.

Hirdetés

A 2017-ben bemutatott Nintendo Switch egyértelmű siker, hiszen már 90 millió példány körül járnak az eladásai, az október 8-án piacra dobott OLED-modellel pedig valószínűleg újabb lökést kapnak a számok.

Van azonban egy hiba, ami a kezdetek óta bosszantja a vásárlókat, és nem is igazán lehet mit tenni ellene: ez a rettegett Joy-Con drift, amikor a kontroller joystickje tényleges input nélkül is bevitelt érzékel.

A probléma a belső alkatrészek kopása miatt,  általában több hónapnyi használat után jelentkezik, de olyan is akad, aki sosem, vagy éppenséggel már az első hetek során találkozik vele. A kiküszöbölésére számos népi trükk született a WD40-től a kompresszoros befújásig, de előrehaladott állapotban csak a szerviz segít, ahol már rutinból cserélik a kopott joystickeket. Alternatívaként pedig még az utángyártott kínai csereszettek is szóba jöhetnek.

Hirdetés

A Joy-Con drift gyári javítására már nem is igazán számítanak a veterán Switch-tulajok, hiszen a konzol v2-es verziója és a Switch Lite sem hozott változást, a jelek szerint pedig az OLED-modellhez sem érdemes nagy reményeket fűzni. Erről nemrég a Nintendo technológiai fejlesztési részlegét menedzselő Ko Shiota nyilatkozott egy kérdezz-feleleken.

Ezen az új Switch kapcsán lehetett faggatni a vállalat illetékeseit, Shiotát pedig Joy-Con driftről is megkérdezték. A vezető pedig lényegében azt mondta, hogy ugyan folyamatosan fejlesztik a Joy-Conokat, ám az alkatrészek fizikai érintkezése miatt egy idő után ígyis-úgyis elhasználódnak a vezérlők. Shiota az autók gumiabroncsához hasonlította a jelenséget, melyek szintén kopnak a legyűrt kilométerekkel.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ennek ellenére azonban mindent elkövetnek, így például a Switch v2 és a Lite sem az eredeti konzol Joy-Conjaival érkezett, az OLED-modellbe pedig egy még strapabíróbb verzió került, legalábbis így szól a hivatalos álláspont.

A Nintendónak egyébként több perrel is szembe kellett néznie a probléma miatt, idén januárban például egy kanadai jogi cég, a Lamber Avocat indítványozta a japán vállalat felelősségre vonását, de az Egyesült Államokban is legalább négy (1,2,3,4), Európában pedig két különböző eljárásról tudunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)