Hirdetés

A PlayStation 5 csak a megjelenés után fogja támogatni a visszafelé kompatibilitást?

|

Az egyik hivatalos PlayStation honlapon megjelent frissítés legalábbis ezt hangoztatta.

Hirdetés

Sokan sokfélét spekuláltak már a PlayStation 5 leleplezésével kapcsolatban, a jelenlegi álláspont az, hogy a Sony június 3-ára készülhet valamivel. Nem bánnánk már, ha tényleg virítana valamit a kiadó, mivel addig csak a pletykákra és elejtett információkra hagyatkozhatunk (meg már lassan kifogyunk a képekből is). Ilyen érkezett most is az új masina visszafelé kompatibilitásával kapcsolatban.

Hirdetés

A Reddit éles szemű fórumozói kiszúrták, hogy a PlayStation Iceland honlapján felbukkant egy frissítés, miszerint a következő generációs konzol lehetővé teszi majd a felhasználóknak, hogy PlayStation 4 játékok széleskörű választékával játszhassanak... rendszerfrissítés után. A spekulációk szerint ez azt jelentheti, hogy a visszafelé kompatibilitás talán nem a masina megjelenésével együtt fog elrajtolni, hanem későbbi update-ek során, fokozatosan válnak elérhetővé a címek (ahogyan azt egyébként az Xbox One esetében láthattuk a Microsofttól).

A szöveg azóta eltűnt a weboldalról, így nem tudni, hogy csak hibáról van-e szó vagy idő előtt került ki az információ. Korábbi nyilatkozatok alapján a PS5 több mint 4000 játékot fog visszamenőleg támogatni, amelyek közül a legnépszerűbb 100 már induláskor játszható lesz. Jövő héten remélhetőleg ez is tisztázódik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)