Hirdetés

A Ubisoft szerint nem érdemes teljesen visszafelé kompatibilis PlayStation 5-re számítani

|

Ha abban reménykedtetek, hogy PS1-es, PS2-es és PS3-as játékokat is nyúzhattok majd a Sony új konzolján, akkor bizony csalódnotok kell.

Hirdetés

Azt már hosszú ideje tudjuk, hogy a PlayStation 4-es játékot nagy részét futtathatjuk majd akár az év végén megjelenő PlayStation 5 konzolokon is, ez azonban a Microsoft ajánlatánál jóval szerényebb megoldás, elvégre Xbox Series X-en egy halom Xbox 360-as, sőt eredeti xboxos játék is működni fog. Eddig is sejteni lehetett, hogy a Sony azért beszél csak és kizárólag a visszafelé kompatibilitás kapcsán a PS4-es felhozatalról, mert a korábbi generációkkal nem tervez, de az is igaz, hogy hivatalosan ezt még nem jelentették ki.

Hirdetés

Most viszont a Ubisoft szolgáltatta a hírt, miszerint  PS1-es, PS2-es és PS3-as címeket bizony nem lehet majd PlayStation 5 konzolokon játszani. Erről a hivatalos ügyfélszolgálati oldalon írtak, ahol egészen konkrétan kijelentették, hogy számos PlayStation 4-es játék futtatható lesz PS5-ön, a PS4-es játékosok együtt is multizhatnak a PS5-ös pajtásokkal, viszont

a visszafelé kompatibilitás nem érinti a PlayStation 1-es, PlayStation 2-es és PlayStation 3-as játékokat.

Most már tehát gyakorlatilag tényként kezelhetjük, hogy ebbe az irányba nem szeretne elindulni a Sony, megelégszenek a két konzolgeneráció közötti átjárással. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)