Hirdetés

A Wii U három év teljes csend után kapott egy új szoftverfrissítést

|

Nagyjából úgy képzeljük el a helyzetet, hogy van egy jól fizetett, de nagyon unatkozó gyakornoka a Nintendo firmware részlegének, és elkeseredetten kellett neki egy projekt.

Hirdetés

Hölgyeim és uraim, bizony 2021 van és ti jól olvastátok a címet: a Nintendo Wii U kapott egy szoftverfrissítést. A konzol már akkor sem volt kifejezetten nagy slágertermék, amikor megjelent, most pedig a Nintendo Switch életének negyedik évében még a leghűségesebb rajongók is vagy túladtak a saját példányukon, vagy felpakolták azt a szekrény legtetejére. Mindezek ellenére, 2018 után most mégis jött a géphez egy szoftverfrissítés.

Ahogy azt feltételezhetően sejtitek, semmi nagy dolog nem történt: egyszerűbb rendezkedés volt a motorháztető alatt.

Hirdetés

A frissítési jegyzékben annyi szerepel, hogy javítottak a stabilitáson és apróbb módosításokat hajtottak végre, melyek a felhasználói élményt segítik.

Néhány jelentették, hogy mintha gyorsabbnak éreznék a konzoljukat, de akárhogy is, önmagában a tény, hogy a Wii U még kap frissítéseket is elég örömteli.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)