Hirdetés

Az Xbox Series S konzol augusztusban mutatkozhat be, processzora erősebb lehet a PS5-énél

|

Régóta pletykálnak egy Series X-nél gyengébb, Xbox Lockhart munkanéven készülő konzolról, most pedig több forrás is arról számolt be, hogy hamarosan megtörténik a nagy leleplezés.

Hirdetés

Azt már tudjuk, hogy a PlayStation 5-ből kétfajta verzió kerül majd a boltok polcaira, azonban ezeket csak az különbözteti meg, hogy az egyikből hiányzik az optikai meghajtó, egyébként teljesen azonos teljesítményre lesznek képesek. Nos, egyre több forrás számolt be arról, hogy a Microsoft ezzel szemben tényleg meglépi a már hosszú ideje pletykált jóárasított konzol piacra dobását, az Xbox Series X mellett tehát készülnek egy gyengébb, de olcsóbb géppel is.

Hirdetés

Eddig Xbox Lockhart munkanéven lehetett hallani a gyengébb next-gen konzolról, most viszont már Xbox Series S néven hivatkoznak rá a források. A Eurogamer arról számolt be, hogy a Microsoft eredetileg júniusban akarta leleplezni a Series S-t, de végül ezt egészen augusztusig tolták el. Korábban tényleg azt mondták a Microsoft illetékesei, hogy júniusban is tartanak egy Xbox 20/20 eseményt, de ez végül elmaradt, és látványosan elkezdtek terelni, amikor ezt bárki is szóba akarta hozni. 

Az Xbox Series S bejelentését megerősíteni látszik az a múlt héten kiszivárgott dokumentum is, amely szerint a Series X konzolok fejlesztői verzióin be lehetett kapcsolni egy "Lockhart módot", ami a gyengébb verzió képességeire korlátozta le a konzolt, hogy a stúdiók erre is optimalizálni tudják játékaikat. A The Verge értesülései szerint az Xbox Series S-ben ugyanaz a CPU lapul, mint a Series X-ben - tehát ezen a téren erősebb, mint a PlayStation 5. Ténylegesen felhasználható RAM-ból 7,5 GB jutott neki (a Series X a benne csücsülő 16GB GDDR6-is RAM-ból 13 és felet tud gyakorlatilag igénybe venni), míg a GPU nagyjából 4 teraflops teljesítményre lesz képes - ez körülbelül harmada annak, amit a Series X tud. Elvileg a ray tracing technológiáról sem kell lemondanunk a szerényebb masina esetében sem.

Ha minden igaz, akkor egyébként az augusztusi nagy leleplezésen a Microsoft nem csak az Xbox Series S-t mutatja be, hanem végre megismerhetjük a Series X árát is.

A cikk nyitóképe természetesen csak illusztráció.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)