Hirdetés

Az Xbox vezetője szerint az xCloud nem fogja helyettesíteni a konzolokat és a PC-t

|

Phil Spencer egy interjúban beszélt a Microsoft egyik legújabb szolgáltatásáról, amely az Xbox Series X-szel együtt fog megjelenni.

Hirdetés

A Project xCloud jelenleg tesztüzemmódban működik, és alapvetően az a lényege, hogy az Xbox-játékokat a konzolunktól távol is elérhessük és kellően gyors internetkapcsolattal bárhol játszhassunk. A Microsoft az xCloudot a Game Pass részeként fogja kínálni az Xbox Series X megjelenésével, és várhatóan sokak számára hasznos szolgáltatás lesz, viszont Phil Spencer szerint a lehetőség nem fogja teljesen leváltani a hagyományos konzolos játékélményt, ellentmondva számos iparáig szereplő véleményének.

Hirdetés

Az Xbox-főnök a GameLab csapatával beszélgetett az xCloudról, és hangsúlyozta, hogy szerinte a felhő alapú gaming még hosszú ideig nem fog a hagyományos játékok, vagyis a konzolok és a PC helyébe lépni. Az xCloudot is úgy fejlesztik, hogy lehetőséget kínáljanak azok számára, akik ilyen játékélményre vágynak, és a bétatesztelés időszakát is sikeresnek tekinti. A szolgáltatást már több százezren használják jelenleg is, és a Microsoft szakemberei azon dolgoznak, hogy az xCloud globálisan elérhető legyen.

Spencer azt is említette, hogy sokat beszél fejlesztőkkel az xCloud lehetőségeiről, a fogyasztói igényekről és a tapasztalatokról is. Összességében pedig nagyon optimista a szolgáltatás jövőjével kapcsolatban, és szerinte az xCloud nagyszerű lehetőséget kínál a tartalomgyártók számára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)