Hirdetés

Baj van az Xbox Series X kontrollerekkel, de a stúdió már dolgozik a megoldáson

|

Ha a te kontrollered is hajlamos megkergülni, nem csatlakozni a konzolhoz, vagy váratlanul lecsatlakozni róla, akkor nem vagy egyedül.

Hirdetés

Bár az új konzolok teljesítmény terén abszolút beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, az Xbox Series X erejét egyelőre csak multiplatform vagy előző generációs címekkel próbálgathatjuk, ugyanis a Microsoft kénytelen volt több next-gen játékát is elhalasztani. Ettől függetlenül már most látszik, hogy egy remek konzolról van szó, bár természetesen ez sem mentes a megjelenés utáni gyermekbetegségektől.

Ezek közül a legsúlyosabb kétségtelenül az a gond, mely a kontrollereket érinti: több felhasználó jelezte, hogy az új irányítók néha hajlamosak megkergülni.

Hirdetés

Ez abban mutatkozik meg, hogy sokszor egyszerűen nem csatlakoznak a konzolhoz, de ha ez mégis sikerül, akkor sem hajlandók semmilyen gombnyomásra reagálni. Az is előfordul, hogy a kontrollerek egyszerűen eldobják a jelet, ami egy pörgősebb multiplayer meccs közben az azonnali őszüléssel fenyeget.

"Tisztában vagyunk vele, hogy néhány játékos tapasztalta, hogy az új Xbox Wireless Controllerek hajlamosak szétkapcsolni. A csapataink már gőzerővel dolgoznak azon, hogy a megoldás már a következő frissítéssel érkezzen."

- nyilatkozta a Microsoft egyik képviselője a The Verge-nek.

Akik PC-re akarták csatlakoztatni kontrollert, azok szintén találkozhattak hasonló gondokkal, azonban ezt nemrég egy firmware-frissítéssel kijavította a Microsoft. Remélhetőleg hamarosan a konzolokon is megoldódik a probléma.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)