Hirdetés

Drágább lehet a PlayStation 5, mint az Xbox Series X, és a multiplatform címekkel is meggyűlhet a baja

|

Fontos észben tartani, hogy még mindig a kósza híresztelések és kiszivárgott információk talaján mozgunk csak.

Hirdetés

Nehéz lenne megsaccolni, hogy a következő konzolgenerációban a Sony vagy a Microsoft fog jobban teljesíteni (bár erre is vannak már előrejelzések), mert a már napvilágot látott részletek alapján mindkét konzolnak meglesznek a maga erősségei, illetve gyengeségei is. Ráadásul sajnos még a masinák árait sem ismerjük, ám valaki lehet, hogy már tudja, melyik lesz a drágább.

Hirdetés

A belsős videojáték-ipari információkkal foglalkozó Dusk Golem határozottan a megbízhatóbb szivárogtatók közé tartozik, így pedig érdemes lehet átfutni azt, amit nemrég a ResetEra fórumán posztolt az új konzolgenerációt illetően. Szerinte a PlayStation 5 nagy valószínűséggel drágább lesz, mint az Xbox Series X, mert a Microsoft könnyebben hozhat áldozatot, miközben az Xbox Game Pass profitot termel.

PlayStation 5-re ugyan elvileg könnyebb lesz fejleszteni, és a Sony saját stúdiói valószínűleg ki is hozzák a maximumot a konzolból, de Dusk Golem úgy véli, multiplatformok terén egyértelműen az Xbox Series X nyújt majd jobb teljesítményt. Dusk Golem a Resident Evil Vilage-et hozta példaként erre a jelenségre, ami a Microsoft gépén pazarul futott, ám a Sony új konzolján már kevésbé volt ilyen jó a helyzet.

Nem tudni, hogy Dusk Golem forrásai mennyire megbízhatók, de azért nem árthat ezeket az infókat is figyelembe venni, ha azon gondolkodtok már, melyik új konzolt rendeljétek elő.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)