Hirdetés

35 éve jelent meg az első PC

|

Bár a személyi számítógép kifejezés korábban is létezett, az IBM 5150-es modell 1981. augusztusi megjelenése egészen megváltoztatta, amit a PC-ről gondoltunk.

Hirdetés

Mára egy számítógép működéséhez szükséges alkatrészeket rendkívül kis helyre is be tudjuk préselni, amik egészen elképesztő gépek megépítését is lehetővé teszik, és úgy építünk fel egy-egy masinát, ahogy éppen kedvünk tartja. Bár ez korántsem volt mindig így, már 35 éve, a PC-k megjelenésekor is efelé mutatott a fejlődés iránya.

Már az IBM 5150-es is moduláris volt és rengeteg kiegészítőt, új funkciókat biztosító kártyát lehetett (vagy inkább kellett) hozzá csatlakoztatni. Az 1981. augusztus 12-én kiadott modell olyannyira sikeres volt, hogy a PC kifejezés hamar sokak fejében egyet jelentett az IBM gépeivel, hasonlóan ahhoz a generációhoz, akiknek minden konzol Nintendo volt. Egy-egy új periféria, vagy szoftver kiválasztásakor pedig a vásárlók szinte minden műszaki üzletben azt kérdezték meg először, PC-kompatibilis-e az adott termék.

Harmincöt év távlatából kegyetlenül elavult specifikációkkal - és nem kis részben a Charlie Chaplin-karakterekre alapozó reklámkampányoknak hála - tarolt az IBM 5150, de akkor még bőven elfogadható volt 16 kb RAM és egy 320x200-as felbontású kijelző.

Ha még többet szeretnétek megtudni a PC-k ősatyjáról, a PC World technikai jellegű visszatekintését mindenképp olvassátok el, rengeteg érdekességet gyűjtöttek össze az évfordulóját nemrég ünneplő modellről.

Ti mikor csatlakoztatok a PC diadalmenetéhez?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)