Hirdetés

Ennyien használnak kontrollert a Steamen

|

A Steam a fejlesztői közösségének mutatott pár érdekes számot, amivel a kontrollerek támogatására szeretné őket sarkallni.

Hirdetés

A kontrollereket alapvetően a konzolokkal azonosítjuk, de az utóbbi években a PC-s tábor is egyre növekvő lelkesedéssel állt hozzá a témához, miután sokan belátták, hogy vannak bizonyos műfajok, amikhez kifejezetten jobban passzol, mint egy billentyűzet. Ettől függetlenül persze van még némi szkepticizmus, amit valószínűleg a Valve is felismert, ugyanis a legújabb, fejlesztőknek szánt frissítésében ebben a témában igyekszik eloszlatni néhány kételyt.

A Valve a Steamworks hivatalos oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben bejelentették, hogy a fejlesztők mostantól azt is tudják követni, hogy a játékosok milyen kontrollereket használnak a játékaikban. Elmondásuk szerint ezt nem csak a PlayStation 5 megjelenése miatt tartották fontosnak, hanem azért is, mert a jelentésekből olyan számok derültek ki a játékosok szokásaira vonatkozóan, amin még ők maguk is meglepődtek.

Hirdetés

A méréseik szerint összesen

48 millióan használtak már kontrollert a Steamen és a napi játékidő 10%-a történik kontrollerrel.

Persze gyanítható, hogy ez a szám nagyon megváltozik az éppen tárgyalt műfajtól függően, ezt pedig nagyjából a Valve adatai is alátámasztják: várható módon az RTS játékok esetében elenyésző számban használnak kontrollert (kevesebb, mint 1%), viszont a versenyjátékok, sportjátékok és verekedős címek esetében a túlnyomó többség (70% és 90% között) ezt a beviteli módot választja.

Ami sokkal inkább meglepő, hogy

a TPS játékok esetében ez a szám több, mint 40%,

valamint még az FPS játékok esetében is 7-8% preferálja az analóg kart az egérrel szemben. További adatok nélkül nehéz találgatni, de nem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy utóbbiak azok, akik tévére kötve, Big Picture módban használják a Steamet.

Érdekes belelátni egy kicsit ezekbe a számokba, mi pedig kíváncsian várjuk, hogy a fejlesztők az új ismeretek tükrében hogyan igazodnak majd a változni látszó szokásokhoz.

Mik azok a játékok, amiket ti még PC-n is kontrollerrel játszotok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)