Hirdetés

Ez lenne az Xbox Series X pontos megjelenési dátuma?

|

A kontrollerek már most terjednek, de azt is megtudtuk, meddig nem lett volna szabad kinyitni az ezeket tartalmazó dobozokat.

Hirdetés

Egyre több olyan videó jelenik meg a neten, ami a fehér, feltehetően a még be nem jelentett Xbox Series S-hez járó kontrollert mutatja. Az egyes részletekből összerakva nagyjából az a sztori rajzolódik ki, hogy a Microsoft már elküldte a viszonteladóknak a csomagokat, de hiába rakott nagy, narancssárga "NE NYISD KI"-matricát a dobozokra, ez nem állította meg az olvasni nem tudókat a boltosokat.

Hirdetés

Két videó is arra utal, hogy ha a konzol nem is, a kontroller maga 2020. november 6-ától lesz majd kapható, ami már csak azért is hitelesnek tűnik, mert a Microsoft épp tegnap erősítette meg, hogy novemberben fogja kiadni az új gépet. Az alábbi videó készítője ellenőrizte, meddig garanciás az általa vásárolt eszköz, és a szériaszám alapján az jött ki, hogy 2021. november 5-ig viheti vissza.

A The Verge vezető szerkesztője, Tom Warren közzétett egy hozzá eljuttatott képet, melyen a fent említett, narancssárga matrica szerepel, rajta a "2020. november 6. előtt eladni vagy kihelyezni tilos" felirattal.

Az Xbox One november 22-én jelent meg az első körös piacokon, nem sokkal az amerikaiak nagy éves vásárlási ünnepe, a Black Friday előtt. Idén ez a nap november 27-ére esik, de könnyen lehet, hogy nem várnak addig az új konzolok piacra dobásával.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)