Hirdetés

Feltörték a PlayStation 4-et, akár a PS5-ön is működhet a módszer

|

Nyitva áll a kapu a PS4 és a PS4 Pro jailbreakelése előtt.

Hirdetés

Ahogy a mondás tartja, semmi sem tart örökké, a jelek szerint pedig eddig húzta a PlayStation 4 védelme, nemrég ugyanis elérhetővé vált egy kernel exploit az előző generációs konzol 9.0-s firmware-éhez.

A program létrehozásában három hacker/fejlesztő, SpecterDev, ChendoChap és Znullptr vett részt, akik külön köszönetet mondtak theflow0-nak, azaz Andy Nguyennek az egészet lehetővé tevő fájlrendszer-hiba felfedezéséért.

Hirdetés

A beszámolójuk szerint a pOOBs4 nevű töréshez csak hálózati hozzáférés és egy speciális fájlt tartalmazó USB kulcs szükséges, futtatása után pedig megnyílik az út az egyedi programok telepítése előtt. Ez az exploit csak a szeptemberben megjelent 9.0-s firmware-rel működik, a nemrég kiadott 9.03-as verzióval már bezárult a kiskapu.

Mégis azért számít nagy szónak ez a megoldás, mert a korábbi törések csak jóval régebbi firmware-ekkel működtek, így nem sok hasznuk volt, hiszen a felhasználók túlnyomó többsége már frissítette a konzolját addigra, mire egyáltalán napvilágot láttak. A szóban forgó megoldás azonban egy olyan firmware-rel működik, amit alig két hete, december 1-jén váltott csak a 9.03-as verzió, így rengetegen lehetnek, akik még nem frissítettek erre.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A jailbreak a GitHubra is felkerült, Znullptr Twitter-posztja szerint pedig a PlayStation 5-öt is érinti az alapjául szolgáló sebezhetőség, ám a next-gen verzió egyelőre nincs tervben, mivel a vezető fejlesztő még nem rendelkezik PS5-tel.

Ez alapján viszont a Sonynak fel kell kötnie a gatyát, ha nem akarja, hogy a PS5 hamarabb megadja magát, mint az elődje, plusz önmagában a PS4 feltörése is aggasztó hír lehet a japánoknak, hiszen messze vagyunk még a konzol tényleges nyugdíjazásától.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)