Hirdetés

Ha Xbox Series X-et vesztek, ne dobjátok ki a HDD-iteket!

|

Az Xbox elárulta, hogy ugyan a játékainkat nem futtathatjuk a hagyományos merevlemezekről, de azért nem lesznek teljesen haszontalanok az USB 3.1-es HDD-k.

Hirdetés

Új konzolgenerációra váltani mindig egy bizonyos elköteleződést jelent, pláne akkor, ha a nagy nehezen összekuporgatott pénzéből vásárolja meg magának az ember a napi betevő játékok futtatásához szükséges gépet.

Az olcsóbb megoldást keresők számára úgy tűnik, hogy az Xbox szolgált jobb lehetőségekkel az olcsó Xbox Series X képében, de generációváltás még így is rengeteg rejtett költséggel járhat. Ezen spórolhatunk, ha nem adjuk el azonnal korábbi merevlemezeinket.

Hirdetés

Azt már régen tudjuk, hogy az Xbox Series X esetében kizárólag a speciálisan számukra gyártott Seagate SSD-ket használhatjuk majd a tárhely bővítéséhez, a játékainkat csak ezekről tudjuk futtatni. Most azonban az Xbox egy blogposztban részletezte, hogy a játékaink tárolását egyéb módokon is meg tudjuk majd oldani.

Ha esetleg kifogynánk a beépített tárhelyből, akkor játékainkat simán átrakhatjuk egy 3.1-es HDD-re. Ezekről ugyan futtatni nem tudjuk majd őket, viszont a tárolásukra tökéletesen alkalmas, amikor pedig ismét elkezdenénk pörgetni az adott címeket, elég csak visszamásolni őket a beépített SSD-re.

Ez kifejezetten azok számára lehet hasznos, akiknek nem jó az internetjük, hiszen nem kell folyamatosan letörölni, majd újra letölteni és telepíteni a játékokat.

Persze ha az Xbox One, Xbox 360 vagy Original Xbox játékainkat szeretnénk futtatni az Xbox Series X|S-en akkor azt megtehetjük a HDD-ről is. Aki tehát türelmes, és nem bánja, ha néha át kell másolnia egy-egy játékot (ami sokkal gyorsabb azért, mint letölteni), az könnyen megspórolhat magának 80-90 ezer forintot - ugyanis ennyibe kerül majd az új Xboxhoz gyártott SSD.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)