Hirdetés

Hamarabb bemutatkozhat az új PlayStation 5 modell, mint azt gondoltad volna

|

A CES 2023 rengeteg jó hírt hozhat a játékrajongóknak, és ezek közt akár egy új konzol is szerepelhet.

Hirdetés

A CES 2023 nem kifejezetten egy konzolokra fókuszáló esemény, de ez nem jelenti azt, hogy a mi nem kaphatnánk jó híreket a választott hobbinkkal kapcsolatban, sőt. Elkezdtek keringeni bennfentes pletykák, miszerint a Sonynak egy komoly bemutatni valója van a videojátékos tábor felé.

A PlayStation 5 éppen csak eljutott odáig, hogy már meg lehet vásárolni komolyabb várólisták nélkül, de a hírek szerint a Sonyt nem lassítja le a konzol (ellátottsági szempontból) döcögős első néhány éve: a CES 2023-on elvileg már az új verziót akarják bemutatni.

Hirdetés

Korábbi pletykák arról árulkodtak, hogy az új PlayStation 5 variáns 2023 vége felé futhat majd be, ami azért valamelyes megcáfolja a CES 2023-as bemutatót. Ha ugyanis a Sony túl korán jelentené be az új változatot, az valószínűleg jelentős csökkenést okozna a jelenlegi PS5 konzolok eladásában.

Akárhogy is, a pletykák jelentősége hamar véget fog érni: a Sony elvileg ma délután fogja megtartani a CES paneljét, így órákon belül ki fog derülni, hogy mi is a helyzet valójában. Az biztos, hogyha bejelentenek egy új konzolt, arról azonnal tudatni fogunk benneteket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)