Hirdetés

Ilyennek látta a PlayStation 5 DualSense kontrollert Geoff Keighley

|

A PS5 DualSense kontroller mindeddig kizárólag fejlesztők kezében járt.

Hirdetés

Kevesen számítanak annyira bennfentesnek a szakmában, mint a The Game Awards házigazdája, aki játékújságíróként kezdte pályafutását. Geoff Keighly a Summer of Gaming legújabb állomása keretében egy ideig eljátszogathatott a PlayStation 5 számos tekintetben újító játékvezérlőjével, és ebből egy keveset velünk is megosztott.

Hirdetés

Nem meglepő módon a DualSense épp azon tulajdonságai nyűgözték le, amelyeket a Sony is igyekszik minden lehetséges alkalommal kiemelni, tehát az adaptív ravaszok, és a haptikus visszajelzés, valamint az irányítás és a látvány mellett szintén fontosnak tartott 3D hangzás. A nyúlfarknyi bemutatóra az Astro's Playroomot használta, amely minden egyes PS5-ön megtalálható lesz, ugyanis ezt az egyébként több órányi tartalommal bíró platformert arra tervezték, hogy rávezesse a leendő vásárlót a DualSense különleges funkcióira.

Lényegesen kifinomultabb megoldásról van szó, mint amire a korábbi generációk rezgőmotorjai voltak képesek, mert a haptikus visszacsatolás révén más érzetet közvetít tenyerünkbe és ujjainkba a kontroller, amikor szilárd felületen lépked egy karakter, és megint mást, ha például homokban gázol.

Keighley emellett interjút készített Eric Lempellel, a Sony Interactive Entertainment marketingért felelős alelnökével, aki nem mulasztott el odaszúrni a Microsoftnak, hogy ők bizony generációkban gondolkodnak, éles váltásban a fokozatos átmenet helyett. Ugyanakkor sietett leszögezni, hogy fontos számukra a PlayStation 4 és jön majd még rá tartalom. Ellenben egyes várakozásokkal ellentétben nem jelentették be a PS5 árát (a kontrollerét sem), ennélfogva előrendelni sem lehet a terméket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)