Hirdetés

Jim Ryan elmagyarázta, hogy miért nem terveztek egy gyengébb PlayStation 5-öt is

|

A Sony vezetője szerint egy kisebb teljesítményű PS5 fejlesztése kétséges eredményekkel járna.

Hirdetés

Jim Ryan, a Sony vezérigazgatója a japán AV Watch csapatával beszélgetett, és az interjú során kérdezték arról is, hogy miért nem készül a PlayStation 5-ből egy olyan lényegesen kedvezőbb árú kiadás, ami az alapgéphez képest gyengébb teljesítményre lenne képes.

Hirdetés

Ryan elmondta, hogy az eddigi üzleti tapasztalatok alapján az ilyen konzolok piacra dobása nem járt sikerrel. A Sony mérlegelte a lehetőségeket, viszont a szakemberek a versenytársak korábbi próbálkozásai alapján úgy vélték, hogy problémákba ütköznének. A vezető a Microsoft pénztárcabarát Xbox Series S konzoljára utalva hozzátette, hogy tiszteli a versenytársak döntéseit és filozófiáit, ők viszont más elvek alapján fejlesztenek.

Ryan még azt is kifejtette, hogy a Sony piackutatásai alapján a konzolt vásárló játékosok legalább 4-5, de akár 7 évre terveznek egy aktuális géppel. Bíznak benne, hogy huzamosabb ideig használhatják a konzolt, és az nem fog elavulni 2-3 év múlva. Azt is szeretnék, hogy a konzol később támogassa az újabb 4K TV-ket, ha a régi lecserélésén törnék a fejüket.

A PlayStation 5-ből ugyan két különböző verzió készül, a PS5 Digital Edition ugyanolyan hardverrel és specifikációkkal rendelkezik, mint hagyományos testvére, csupán a lemezmeghajtó marad ki a gépből.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)