Hirdetés

Lehet, hogy nem készül Switch Pro, és teljesen új lesz a következő Nintendo konzol

|

Egy elemző szerint hamarosan érkezik a Nintendo Switch utódja, ami nem ennek újabb variációja lesz.

Hirdetés

Mielőtt bármennyire is elmélyülnénk abban, amit az Ampere elemzője, Piers Harding-Rolls állított, két dolgot fontos megjegyezni: az egyik, hogy az elemzők sokszor csak tippelnek és találgatnak, a másik, hogy a Switch őrületesen népszerű még mindig, és olyan játékok jönnek rá a következő egy-két évben, amik tutira dobnak még a konzoleladásokon, így annak ellenére, hogy idén ötödik születésnapját ünnepli, és a hardver maga nem annyira korszerű már, egyáltalán nem érződik időszerűnek a leváltása.

Nehéz tehát elképzelni, hogy a Nintendo már a következő, teljesen új konzolját tervezi, de Harding-Rolls másképp gondolja.

Hirdetés

Az elemző szerint 2024 végén debütálhat a gép, ami a pletykákkal ellentétben nem egy Switch Pro lesz, nem kapunk már erősebb változatot belőle.

"Úgy vélem, hogy a konzolpiac teljesítménye 2022-ben gyengébb lesz, a Switch eladásai csökkennek, és véget ér a konzolos gaming néhány elképesztő éve. Ezzel együtt a Nintendo Switch család gépei lesznek az évben a legjobban fogyó konzolok kb. 21 millió eladott példánnyal, aminek elérésében a Switch OLED segít. Nem várható 2022-ben Switch Pro. Ugyanakkor az előrejelzéseink szerint 2024 végén jön a következő Nintendo konzol, úgyhogy nem gondolom, hogy Pro változat valaha is megjelenne."

A GameStar YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Várhatóan 2022-ben érkezik a The Legend of Zelda: Breath of the Wild folytatása, egy új Kirby, a Splatoon 3, a Mario + Rabbids: Sparks of Hope, a napokban befut egy új Pokémon, pletykálnak a Mario Kart 9-ről, és várjuk még a Bayonetta 3-at is. Simán lehet, hogy 2024-ig mind megjelenik, és az év végén búcsút inthetünk a Switchnek, de akkor tényleg zuhannia kell az eladásoknak.

Ha a PC, hardver, mobil, okoseszköz, vagy bármilyen geek téma mozgat, itt a helyed!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)