Hirdetés

Legion néven indít új gaming brandet a Lenovo

|

A Las Vegas-i CES-en rögtön két notebookot is megvillantottak, amelyek az Acer Predator és ASUS ROG márkákkal vennék fel a versenyt.

Hirdetés

Kicsit úgy tűnik, mintha a Lenovo vezetése nem tudná eldönteni, mint is akarnak igazán. Mobilos fronton jobbra-balra passzolgatják a Moto márkát, a PC-sen pedig hol egyedül, hol valaki mással együtt akarnak érvényesülni. 2015-ben még a Razerrel kötöttek partneri megállapodást, ma pedig bejelentették, hogy mégis inkább saját gaming brandet alapítanak.

Ez lett a Legion, ami a Lenovo gamereknek szánt jövőbeli termékeit fogja majd össze, legyen szó laptopokról, egerekről, headsetekről vagy egyéb kiegészítőkről. Azonban szemben az ASUS és az Acer megoldásaival, a Lenovónál zsebpénzbarátabb megoldásokban gondolkoznak.

A most bemutatott notebookok közül így a legerősebbe is csak egy GTX 1060 került, ami nem feltétlen lesz elég ahhoz, hogy minden esetben kihajtsa a 4K-s kijelzőt. Dizájn tekintetében az ASUS és az Alienware zabigyerekét köszönthetjük a Lenovo új gépeiben, de engem speciel ettől a "lekerekített" kialakítástól még mindig kiráz a hideg.

Az egyetlen érdemi újítás, amit sikerült felmutatni, a Dolby Atmos támogatás, amelynek köszönhetően sokkal pontosabban meg tudjuk mondani, hogy honnan is jön a hang. Ehhez persze az is kell, hogy az alapanyag támogassa a technológiát, és jelenleg az Overwatch és a Battlefront kivételével nem sokan képesek erre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)