Hirdetés

Kopogó gombsorok - melyik a legjobb mechanikus billentyűzet?

|

Szakértői szemmel vizsgáltuk meg a legjobb mechanikus billentyűzeteket, amik most újfent reneszánszukat élik. Asus, Cooler Master vagy Razer a befutó? Derítsük ki együtt!

Hirdetés

Régen még hétköznapi jelenség volt az írógépek kopogó hangja, majd a PC-k és a membrános billentyűzetek megjelenésével teljesen eltűnt ez a zaj. A mechanikus billentyűzetek reneszánszával most újra hallható a kopácsolás, amihez azonban jelentősen jobb felhasználói élmény társul. Alapvetően a játékosoknak fejlesztették ezeket a modelleket, ám a csillogó, sokszínű háttérvilágítás és a dögös külső ne tévesszen meg senkit: munkára, hosszú dokumentumok begépelésére abszolút befutó a mechanikus billentyűzet. Kevesebb félreütéssel és sokkal gyorsabban lehet vele dolgozni, miközben ujjaink sem fáradnak el annyira, köszönhetően a kiváló taktilis tulajdonságoknak.

Hirdetés

A tasztatúrák lelke

A mai billentyűzetek alapvetően két nagy táborra bonthatók: az olcsóbb, egyszerűbb modellek kivétel nélkül membrános technológiát használnak, vagyis a gombok alatt gumiréteg húzódik: az érintkezőket ezzel zárjuk, illetve ez löki vissza lenyomás után a gombokat. A megoldás előnye, hogy nagyon olcsó, és viszonylag védett portól és fröccsenéstől. A másik táborba a mechanikus tasztatúrák tartoznak, amelyeken minden egyes gomb alatt egy komplex mechanikus kapcsolót találunk. Ezeknek egyedileg akár több rugója is van, illetve a kapcsolást konkrétan a gomb végzi, ennek lenyomásakor ér egymáshoz a két érintkező.

A mechanikus kapcsolóknak számtalan előnyük ismert. Egyrészt strapabíróságban köröket vernek a membrános modellekre, általánosan 50 vagy akár 80 millió leütésig garantáltan működőképesek, másrészt rengetegféle kapcsoló létezik, így mindenki kiválaszthatja a számára ideális tasztatúrát. A kapcsolók legnagyobb gyártója a Cherry, sok billentyűzeten ezzel találkozhatunk, de vannak gyártók, akik saját mechanikát fejlesztenek ki (például a Razer vagy a Logitech). A kapcsolókat a Cherry színekkel jelöli, így különbözteti meg azok tulajdonságait. A zaj mellett a gomb útjának hossza, a kapcsolási pont magassága, a lenyomáshoz szükséges erő és az élettartam meghatározott. A különböző kapcsolók között jelentős különbségek vannak, így például a Red és a Black gyors, játékhoz ideális, ha egy kicsit halkabbat szeretnénk, akkor a Brownt érdemes választani, ha pedig igazán nyers, irógépszerű érzést szeretnénk kopácsoló hanggal, a Blue-t vagy a Greent válasszuk. A gyártók időközben megjelentek speciális, csendes, illetve lapos tasztatúrákkal is, amelyeken a mechanikus technológia adott, azonban a gombok laposak és/vagy olyan csendesek, akár a membrános megoldások.

Látvány és extrák

Egészen egyszerűen felismerhetők az árlistákban vagy a szaküzletek polcain a mechanikus billentyűzetek, méghozzá árukról. A legolcsóbb modellek 25 ezer forint környékén kezdődnek, a csúcskategóriáért pedig akár 70-90 ezer forintot is elérhetnek. Mi a két véglet között igyekeztünk lavírozni, és a 30-50 ezer forintos sávból választottuk ki tesztünkre a hat indulót. Ez az ár meglehetősen magas egyetlen billentyűzetért, azonban nem szabad elfelejteni, hogy sokkal kényelmesebb, nem fárasztja úgy kezeinket, gyorsabban lehet rajta dolgozni, nem is beszélve arról, hogy játék közben villámsebességgel reagálhatunk az eseményekre - erre egy membrános tasztatúra nem képes. Persze a magas árért cserébe a gyártók is többet kínálnak, így mindegyik, tesztre érkezett modellhez kapunk egyedi és sok esetben hasznos extrákat is.

Az első ezek közül a megépítés: több modell is fémházba került, ami robusztussá, ellenállóvá teszi őket, és nem kell attól tartanunk, hogy a billentyűzet közepe meghajlik gépelés közben, vagy idővel elenged a ház illesztése, és ingataggá válik az egész szerkezet. Az aktuális divat, a világítás ezúttal nem teljesen öncélú, ezért annak is érdemes ragaszkodnia hozzá, aki egyébként nem szeretne feltűnősködni új perifériájával. Az olcsóbb típusok csupán egyszínű háttérvilágítást kínálnak, a drágábbaknál azonban már RGB LED-eket, így bármilyen színárnyalatot beállíthatunk. Miután mechanikus kapcsolókat rejt a borítás, minden egyes gomb alá szereltek egy LED-et, így egyesével külön-külön felprogramozhatjuk a világítást. Ez különösen akkor ideális, ha egyedi gombkiosztást használunk, de néhány gyártó olyan szoftvert is támogat, amely lehetővé teszi hasznos információk megjelenítését a színes billentyűzet-háttérvilágítás segítségével. Ehhez azonban megfelelően megírt, szolgáltatásokban gazdag szoftver is szükséges, amely sajnos még nem minden esetben adott, ezért ezt vásárlás előtt mindenképp érdemes ellenőrizni.

Asus Cerberus Mech RGB

Szokatlan, kellemes tapintású, kissé gumírozott hatású házat kapott az Asus mechanikus billentyűzete, amely magyar kiosztású; igaz, a magyar karakteres gombokat (é, í, ö, ő, ü, ű) láthatóan utólag készítették el, más a betűtípusuk. A műanyagház nem csúszkál az asztallapon, de masszívságban nem ér fel a fém-műanyag hibrid vagy a teljes fémházas modellekig. Az Asus külön utakon jár kapcsolóival is, és a szokásos Cherry MX helyett egy másik gyártó, a Kaihua megoldását választotta. A tesztre érkezett tasztatúrán barna kapcsolókat használtak, ami nagyjából megfelel a Cherry MX-féle megoldásnak, vagyis nem túl hangos, és puha gombokon dolgozhatunk, egészen gyorsan. A Kaihua kapcsolók minőségéről heves vita folyik a netes fórumokon: egyesek szerint a Cherry MX aranyozott érintkezői nélkül a Kaihua silány utánzat, de ezt cáfolja, hogy a cég 70 millió leütésre hitelesíti a strapabíróságot. Mi nem tapasztaltunk gondot teszt közben, és a direkt LED-es világítás is kellően fényes volt. A csomagban négy extra, cserélhető, narancssárga gombsapkát is kapunk, de ezeken semmiféle felirat nincs, és kimondottan rondán mutatnak bekapcsolt háttérvilágítás mellett.

Az Asus szoftvert is készített a Cerberus Mech RGB-hez, de érthetetlen módon ez nem méretezhető, ami gond, mert egészen kicsi felületen kell elvégeznünk minden beállítást. A funkciók szerencsére nem hiányoznak, a makrókat és a világítást is aprólékosan megadhatjuk, majd az így elkészített öt profilt a tasztatúra belső memóriájába tölthetjük fel. Sajnos a világítás önálló, nem tudjuk az Asus Aura Sync rendszerébe bekapcsolni, pedig ez fontos fegyvertény lenne. Külön USB-port vagy audiocsatlakozó nem került a Cerberus Mech RGB-re, a géphez pedig egyetlen USB 2.0-n kapcsolódik, ennek ellenére megkapjuk a teljes anti-ghostingot. A 43 ezer forintos ár magas ezért a tasztatúráért.

Cooler Master MasterKeys Pro L Intelligent RGB

Kiterjedt családnak számít a Cooler Master kínálatában a MasterKeys széria, amelybe többféle billentyűzet tartozik. Ez persze nem az első mechanikus, játékosoknak tervezett tasztatúrája a PC-s házairól, hűtőiről és tápegységeiről ismertté vált gyártónak, és ez meg is látszik a tesztre érkezett MasterKeys Pro L Intelligent RGB-n. A Master eszközök egyik fontos ismérve, hogy a Cooler Master számtalan kiegészítőt készít az alaptermékek mellé. A fekete, masszív műanyagházas periféria eredetileg angol kiosztású, de a boltban viszonylag olcsón kapunk hozzá magyar gombokat, és egy egyszerű cserével (ehhez speciális csipeszt adnak) máris magyar kiosztású lesz gamerbillentyűzetünk. A csuklótámasz is utólag beszerezhető kiegészítő.

A Pro L a legnagyobb, teljes szélességű modell a MasterKeys sorozatból, amelynek léteznek kisebb, numerikus rész nélküli és egyszínű háttérvilágítással szerelt, olcsóbb változatai is. A legnagyobb, legdrágább modell azonban RGB LED-et kapott mindegyik Cherry MX Brown gomb alá, így egyedi világítási sémákat állíthatunk be, vagy választhatunk az ötletes gyári profilok közül. Ebben egy szoftver segít, amely könnyen használható, de sajnos csak a világítás felprogramozásában jeleskedik, ezenfelül csak a profilokat menthetjük le fájlokba.

Extra gombokból négy található a jobb felső sarokban, amelyekkel a négy profil között lépkedhetünk. Makrókat szintén rögzíthetünk, de ezek csak normál gombokra párosíthatók, és kizárólag manuálisan, a billentyűzetről elindítva. Extra portokat, valamint dedikált multimédiavezérlő gombokat nincsenek, pedig ennyi pénzért ezek már elvárhatóak lennének. Ergonómiáját tekintve a MasterKeys Pro L Intelligent RGB kifogástalan, a gombok közepesen halkak, és nem túl kemények, így villámgyorsan lehet gépelni, amiben nagy segítséget nyújt az extra csuklótámasz.

Cougar Attack X3 RGB

Hiába készülnek évek óta mechanikus, drága billentyűzetek, még mindig kevés közöttük a magyar kiosztással rendelkező. A Cougar kevésbé ismert, de feltörekvő márka a hazai gamerperiféria-piacon, és terméke sikere érdekében még a lokalizálást is belepasszírozta az árba. Az Attack X3 RGB így teljes, QWERTZ kiosztással büszkélkedhet, és az RGB világítás sem hiányzik. A Cougar mérnökei a Cherrytől szerezték be a mechanikus MX Brown kapcsolókat, amelyek kellően halkak, és kellemes taktilis tulajdonságokkal rendelkeznek. Nem kelt rajta a munka kimondottan írógépszerű érzést, de sokan éppen ezért kedvelhetik meg a tasztatúrát. Dedikált extra gombokat ne keressünk, sőt extra USB- vagy audioportokat sem helyeztek el a billentyűzeten, viszont jól mutat a felső rész alumíniumborítása. Sajnos hiába fém, nem tökéletesen masszív az Attack X3, és csuklótámaszt sem találunk a dobozban. A PC-hez két USB-vel kell csatlakoztatnunk a billentyűzetet, így lehet megoldani a teljes NKRO anti-ghostingot (tetszőleges számú billentyű egyidejű lenyomását is kezeli). Érdekes módon a bal alsó sarokban, a Ctrl- és az Alt-gombok között nem a szokásos Windows-gombot találjuk, hanem az Fn-t, amely az F1-F12 sor másodlagos funkcióját aktiválja.

Az Attack X3-hoz a cég Cougar UIX szoftvere tartozik, amelynek kezelőfelülete jól mutat, a szolgáltatások között pedig olyan funkciókat találunk, mint például a tetszőleges világítás felprogramozása és a makrórögzítés. Világítási profilból jó néhányat kapunk, és egyedi színeket is megadhatunk, de a felprogramozás kissé túlbonyolított. Ugyanez igaz a három profilba szervezett makrórögzítésre is, de legalább csak egyszer kell elvégezni, mert mindent a fedélzeti memóriába tölt fel a Cougar UIX. Az Attack X3 kellemesen használható, átlagos minőségű mechanikus tasztatúra, nem hiányoznak belőle a szükséges funkciók, de egyediségből keveset kapunk, a ház nem a legmasszívabb, és ehhez mérten mi sokalljuk az árát.

HyperX Alloy FPS

A HyperX Alloy FPS kialakításakor a minimalizmus játszotta a főszerepet, ami egyfelől jó döntés volt a fejlesztők részéről, ám sajnos emiatt jó néhány dologról le kell mondanunk. Az Alloy FPS nyitott kialakítású, teljes mérete ellenére kompakt, és nagyon masszív (fém készülékház): nem hajlik, nem recseg, nem csúszkál. A minimalizmust azzal magyarázzák a tervezők, hogy ez a tasztatúra a sokat utazó FPS-rajongóknak készült, nekik pedig nincs szükségük makrókra, multimédiavezérlőkre és egyéb extrákra, csak gyorsaságra és strapabíróságra. Valamint egy hordtáskára, amely valóban hasznos és minőségi extra.

A gombok alatt Cherry MX Blue kapcsolók rejlenek: kiváló minőségűek, kemények, és hosszú úton, de gyorsan működnek. Ez játékon kívül még gépeléshez ideális, cserébe kifejezetten hangosak leszünk. Erre a gyártó is rájött, és már Red, illetve Brown kapcsolókkal is elérhető az Alloy FPS. A háttérvilágítás sem maradhatott le: ez egyszínű, a fényerőt öt lépésben szabályozhatjuk, és néhány, előreprogramozott effektus közül is válogathatunk. Mindezt gyorsbillentyűkkel kell megtennünk - a Kingston semmiféle szoftvert nem kínál ehhez, így makrókat sem rögzíthetünk. A multimédia- és egyéb, dedikált gyorsbillentyűk is lemaradtak, csak az Fn-gomb lenyomásával érhetünk el néhány Windows-funkciót. Vigasztalásként örülhetünk a mobiltöltésre használható, másodlagos USB-csatlakozónak és a piros, érdesített felületű gombokra cserélhető WASD-1234 gombkészletnek. Kompakt, masszív és tetszetős a HyperX Alloy FPS, de a gyorsaságot és a kiváló taktilis tulajdonságokat, a hordtáskát és a mobiltöltési opciót leszámítva árához képest szolgáltatásai minimálisak, hiányzik az RGB háttérvilágítás, a szoftver és legalább egy hangerőszabályzó. Ennél mi azért egy kicsit többre számítottunk 40 ezer forintért.

Logitech G413 Silver

Nyitott dizájnt választott legújabb, középkategóriás billentyűzetének a Logitech. A névben szereplő Silver, vagyis ezüst elnevezés nem véletlen, ugyanis a tasztatúra felső része kimondottan elegáns, szálcsiszolt alumíniumból készült, ami nem csupán a gamerek fejét fogja elcsavarni. A dizájn mellett ez gondoskodik a masszív felépítésről, azonban nagy kár, hogy az alumínium felső lemez túllóg az alsó műanyagrészen, és nem lekerekített, így szélei egyeseket zavarhatnak. A mechanikát nem mástól vásárolta a Logitech, hanem az Omronnal karöltve saját maga fejlesztette a Romer-G kapcsolókat, amelyek a Cherry MX Redhez képest valamivel puhábbak, és az általános, 2 mm-es kapcsolási magasság helyett már 1,5 mm-nél aktiválódnak.

Az ezüst felsőrész különösen akkor mutat jól, amikor bekapcsoljuk a gombok alá rejtett háttérvilágítást. Ez nagy erejű, fehér fényt bocsát ki, így a láthatósággal nincs gond, de a LED-ek sajnos egyszínűek, RGB világítást nem kapunk. Habár az angol kiosztást nem lehet átállítani magyarra, a dobozban találunk 12 darab extra gombot, amelyek a hagyományostól eltérő felületűek, oldalsó széleik közrefogják ujjainkat, ami játékhoz ideális és kényelmes.

Logitech perifériáról lévén szó a szoftver kiváló, a világításon túl rengeteg mindent tudunk állítani vele. A makróbeállítások részletesek, és mind egérkattintást, mind Windows-funkciókat felprogramozhatunk - kár, hogy dedikált makrógombok nem kerültek a G413 Silverre. Ehhez hasonlóan dedikált multimédiavezérlőket sem kapunk, mindent másodlagos funkcióként, az Fn lenyomásával érhetünk el. Extraként egy standard USB 2.0 port áll rendelkezésünkre a tasztatúra hátsó részén, amely adatátvitelre is alkalmas, továbbá egy, a gyártótól szokatlanul barátságos árat, amivel a G413 Silver egycsapásra a teszt legolcsóbb példányává lépett elő.

Razer Blackwidow Ultimate 2016

Kevesen tudják, de a Razer készített elsőként játékosoknak szánt mechanikus billentyűzetet 2010-ben, és ez a Blackwidow nevet kapta. A termék kasszasiker lett, így sok utódja készült már, amelyek közül a legutóbbi az Ultimate 2016 nevet viseli. A műanyagborítás szokatlanul vastag, cserébe jó tartást ad a fekete tasztatúrának, amely csupán egyféle háttérszínben, zölden képes világítani. A gombsapkák alatt nem a szokásos Cherry MX megoldást, hanem egyedi mechanikus kapcsolókat találunk, amelyek zöld színűek. Ez a gyártó leggyorsabb és leghangosabb modellje, amely kifejezetten játékosok számára készült. A Razer kapcsolóinak érdekessége, hogy az általános, 50 millió leütéssel szemben 80 milliószor püfölhetjük mindegyiket, vagyis a strapabírósággal nem lesz gondunk.

Az Ultimate modellre sajnos sem multimédiavezérlők, sem makrógombok nem kerültek, ezeket csak az Fn lenyomásával érhetjük el, azonban a Synapse szoftver ezúttal is rendelkezésünkre áll. Ez a driver és beállítóprogram az egyik legjobb a mezőnyben: könnyen kezelhető, látványos, és rengeteg szolgáltatást nyújt - beleértve a teljes, játékokhoz, programokhoz rendelt profilkezelést, a világítás felprogramozását és a makrók rögzítését.

A Blackwidow Ultimate 2016 ugyan nem kapott csuklótámaszt, mégis kényelmes, a gombok mérete átlagos, de a felirat egészen egyedi, amihez jól áll a háttérvilágítás - kár, hogy az F-gombok másodlagos funkciója nincs megvilágítva. Maga a tasztatúra túl sok extrát nem nyújt, sem fedélzeti memória, sem extra gombok nincsenek, csupán egy USB 2.0 és egy audioport használható, azonban a Synapse szoftver hatalmasat dob a szolgáltatásokon. Érdekes módon a teljes N-key rollovert (akár minden gombot egyszerre leütve is működik) ezúttal nem kapjuk meg, de a 6+4 gombos anti-ghosting az esetek 95 százalékában elegendő lesz.

Összegzés

Bár dizájnjukat, taktilis tulajdonságaikat és ergonómiájukat tekintve jelentős eltéréseket tapasztaltunk, mind a hat tasztatúra igényes munka, a mechanikus technológia mindegyikben megmutathatja vonzerejét.

Lássuk táblázatban az eredményeket (katt a képre a nagyobb méretért):

A dizájn szinte minden esetben a gamereknek kedvez, a szolgáltatások közül több is játék közben lesz igazán hasznos, ennek ellenére munkához is ideális választás bármelyik modell. Érdekes módon a legolcsóbb tasztatúrát a Logitech küldte egyedi Romer-G kapcsolókkal, cserélhető gamer-gombsapkákkal és alumínium felsőrésszel. A G413 Silver kellemes billentyűzet, és bár a háttérvilágítás csak egyszínű, kapunk extra portot, kiváló szoftvert és makrózhatóságot, ezért nyugodt szívvel adjuk neki a GameStar ajánlata díjat.

A Cougar egy feltörekvő márka érdekes és egyedi dizájnnal, magyar kiosztással és szép háttérvilágítással, de lehetne masszívabb, emlékezetes extrát nem kínál, és így az ára is kissé magas ahhoz, hogy kitűnjön a népszerűbb márkák közül. A HyperX igazi fapados gamertasztatúra, de mi azonnal beleszerettünk a kiváló taktilis tulajdonsággal felvértezett kék kapcsolók hangos kattanásaiba. A kompakt, nyitott alumíniumház, az extra töltőport és a cserélhető gombok is hasznosak, de a szoftver, a makrózhatóság és az RGB hiányoznak, így pedig túl magas az ár. Az Asus Cerberus Mech RGB-vel ezeket mind megkapjuk, cserébe a ház nem a legmasszívabb, az ár túl magas, és a szoftveren is rengeteget lehetne még javítani. A Razer BlackWidow Ultimate 2016-os kiadása ízig-vérig gamermodell egyedi kapcsolókkal és olyan szoftverrel, amely az egész mezőnyben a legjobb szolgáltatásokat nyújtja, de az RGB háttérvilágítás és a teljes anti-ghosting hiányzik.

A Cooler Master tavaly indított, modularitásra fókuszáló Master szériája nem kerülte el a billentyűzeteket sem. A teszt legdrágább darabja, a Masterkeys Pro L RGB jól néz ki, nagyon masszív, a Cherry MX Brown pedig egyszerre halk és kellemes. Extraként gyári magyar gombokat és egy kényelmes csuklótámaszt is beszerezhetünk hozzá (akcióban ezek ingyen járnak), van szoftver a világításbeállításhoz, dedikált profilváltógombok és makrórögzítési opció is. A prémium tasztatúra így a teszt legjobbja, bár tény, hogy ehhez igen borsos ár társul. Ha megelégszünk fehér háttérvilágítással, ugyanezt a modellt 15 ezer forinttal olcsóbban is beszerezhetjük, ami kiváló ajánlat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)