Hirdetés

Mekkora lesz az Xbox Series X és a PlayStation 5 mérete?

|

A következő generáció konzoljai kigyúrták magukat, és ez méretükön is látszik. Az Xbox Series X-et és a PS5-öt sem lesz könnyű a tévé alá helyezni.

Hirdetés

Nagyon régóta bevett szokás, hogy a konzolok első változatai hatalmasak, majd jön belőlük kompaktabb, vékonyított változat, ami ugyanazt a teljesítményt nyújtja, csak nem lehet már horgonynak használni közepes méretű bárkáknál. A PlayStation 4 esetében ez nem volt probléma, csinos, cingár gépet kaptunk, de az első Xbox One nevetségesen nagy lett. Most úgy tűnik, fordul a helyzet, és a PlayStation 5 lesz óriási, míg a Series X csak dizájnjával idéz hűtőszekrényt, méretével nem. 

Hirdetés

Mekkora az Xbox Series X mérete?

Még a 2019-es The Game Awards során leplezte le a Microsoft a masinát, és mivel a Digital Foundry már akkor testközelből láthatta a prototípust, ismerjük a pontos méreteit, súlyát. Ezekkel a számokkal lehet számolni (állított állapotában):

  • Magasság: 30,1 cm
  • Szélesség: 15,1 cm
  • Hosszúság: 15,1 cm
  • Súly: 4,45 kg

Ez azt jelenti, hogy az Xbox One X-nél - amennyiben azt is állítva nézzük, akármennyire ördögtől való ez - mindössze 1mm-rel magasabb, 9 cm-rel hosszabb, de közel ugyanennyivel keskenyebb is. Ami a súlyt illeti,  míg a One X csak 3,69 kg volt, így ez 76 dkg-mal többet nyom.

Mekkora a PlayStation 5 mérete?

Na, ez már érdekesebb kérdés, a Sony ugyanis jelen cikk megírásának pillanatáig nem adott ki hivatalos számokat, viszont a játékosok a lemezmeghajtó nyílásának méretét figyelembe véve számolgattak, és arra jutottak, minden idők egyik legmagasabb, legtestesebb konzoljára számíthatunk. Becsült adatok alapján a következők várhatók:

  • Magasság: kb. 40 cm
  • Szélesség: kb. 9 cm (a lemezmeghajtó nélküli PS5 Digital valamivel keskenyebb)
  • Hosszúság: kb. 20 cm

A súlyát nem lehet kép alapján megmondani, de valószínűleg ennek megemeléséhez is érdemes edzeni egy kicsit. A PlayStation 4 Pro (és nézzük most ezt is állítva) magassága 29,5 cm volt, szélessége 5,5 cm, hossza 32,7 cm, tehát míg felfelé és oldalra terpeszkedik, legalább hátra nem annyira. Az alábbi, összehasonlító kép sokat elmond:

Elkezdhetünk tehát új tévéállvány után kutatni, elrakni a családtól kapott szuveníreket, kibontani a falat, alátámasztani a polcokat.  Ha hivatalos infókat kapunk a PS5 mérete kapcsán, frissítjük a cikket, de most bátran számolhatunk ezekkel. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)