Hirdetés

Új webkamera készül az Xboxhoz?

|

Egyes jelentések szerint a Microsoft két új webkamerán is dolgozik, melyekkel az Xbox és a Windows felhasználókat célozzák.

Hirdetés

Anno az Xbox 360 életciklusának egyik legambíciózusabb újítása volt a Kinect kamera, amelynek segítségével egyes játékok mindenféle kontrollerek nélkül, kizárólag a játékos mozgásával voltak irányíthatóak.

Hirdetés

Sajnos akármennyire is hangzott zseniálisan papíron az ötlet, a legtöbb megjelent játék túl egyszerű volt ahhoz, hogy tartosan fenntartsa a komolyabb érdeklődést a kontroller iránt, a hangvezérlés lehetősége pedig nem ért annyit a vásárlóknak, hogy ezért fektessenek be. Ezek után már hiába adták gyárilag az Xbox One első generációjához, a következő kiadásokból már teljesen kimaradt.

Úgy tűnik, hogy a Microsoft, most szeretne visszahozni néhány kényelmes feature-t ebből az időszakból, ugyanis egyes jelentések szerint most új webkamerákon dolgoznak, melyekkel a Windows mellett az Xbox One felhasználókat is szeretnék megcélozni. A lényeg mindkét kamera esetében az, hogy a felhasználók jelszavak nélkül, arcfelismerés segítségével tudjanak bejelentkezni. A cég korábban egyébként már tett utalásokat arra, hogy a következő Surface Hub gépek már komolyabb webkamerával rendelkeznek majd, ez pedig könnyen összefüggésben állhat ezekkel a pletykákkal.

Azért reméljük, hogy nem csak az arcfelismerés lehetősége jön vissza idővel, ez így önmagában nem túl erős feature. Vagy ti másképp látjátok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)