Hirdetés

Néhány Xbox Series X akkor is véget vet a mókának, amikor te még bőven játszanál

|

Úgy néz ki, hogy ez az Xbox indulás sem lesz teljesen problémamentes, ugyanis pár Series X konzol akkor kapcsol ki, amikor ő épp jónak látja.

Hirdetés

Az Xbox Series X tulajdonosok nagy része boldog izgatottsággal nyüstöli az újgenerációs gépet, de sajnos vannak, akiknél nem teljes az öröm. Komoly problémák ütötték ugyanis fel fejüket, amik megkeserítették az újdonság varázsát. Ezeknél a szerencsétlenül járt vásárlóknál a gép egyszerűen csak gondol egyet, és lekapcsol röviddel azután, hogy elindítottak egy játékot.

Egy a mára terebélyesre nőtt fórumposzt szerint a hír írásának pillanatában már több mint 1330-an jelezték a problémát. A kommentek között volt, akinek 20 perccel egy játék indítása után omlott össze a konzolja, volt akinél csak másodpercek teltek el.

Hirdetés

Az közös pontnak tűnik, hogy a leállás után már nem lehetett a kontrollerrel felébreszteni a konzolt, csak direkt, a bekapcsoló gomb megnyomásával. Az első ezzel kapcsolatos hírek november 12-én bukkantak fel, és a vásárlók a mai napig sorban jelentkeznek a problémával. A Microsoft még nem nyilatkozott az ügyben, de mivel az elégedetlen kuncsaftok már a közösségi oldalaikra is posztolják a hibát bemutató videókat, valószínűleg nem fognak már sokáig hallgatni.

Nálatok volt bármi gond az Series X-szel?

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)