Hirdetés

Nem annyira Pro, de jön egy OLED-kijelzős Nintendo Switch

|

Nagy meglepetésre már az idén kézbe vehetjük a Switch felturbózott változatát, de nem akkora a fejlődés, mint vártuk.

Hirdetés

Mindössze néhány hete írtunk arról, hogy az idén már nem érdemes egy új Nintendo Switch érkezésében reménykedni, de a japánok most mindenkit megleptek, s egy hirtelen online bejelentéssel ledobták a bombát:

ősszel jön az OLED-kijelzős Nintendo Switch.

Ez a bomba azonban nem egészen AZ a bomba, amit sokan vártunk volna. A simán csak Nintendo Switch (OLED model) néven forgalomba kerülő új változat ugyanis nem kap új erőforrást, a legnagyobb újdonsága a 7 hüvelykes, az eddigivel megegyezően 1280X720-as felbontású OLED-kijelző, ami viszont 0,8 hüvelykkel nagyobb az eredeti Switch LCD-s megjelenítőjénél.

Hirdetés

Az új kijelző elsősorban vékonyabb kávákat hoz, de valamelyest nő a készülékház is az alap Switch-hez mérve: az OLED modell 23,8 cm helyett 24,10 cm hosszú, illetve 399 helyett 420 grammot nyom. 

Ezenkívül az alap tárhely is a duplájára, 32 GB-ról 64 GB-ra nő, illetve jobb hangzást biztosító beépített hangszórókat, egy állítható kitámasztót, és egy LAN porttal ellátott új dokkot is kapunk. Minden más viszont marad a régiben: a processzor továbbra is Nvidia Tegra, az akkumulátor pedig maradt 4310 mAh, amire a Nintendo változatlanul 4,5-9 órányi játékidőt ígér.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GameStar közösség tagja? Gyere a GameStar Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

A részletes specifikáció már böngészhető a gyártó weboldalán, de sok nézni való sajnos tényleg nem akad benne.

A Nintendo Switch (OLED model) október 8-án kerül a boltokba 349,99 dolláros áron, ami idehaza adóval együtt minimum 135 000 forintot jelent, de ennél jóval drágább is lehet a valós összeg. Ez összességében 50 dollárral több az eredeti Switch áránál, de az új modell nagy valószínűséggel így is keresett hiánycikk lesz az ünnepi szezonban.

Ha a PC, hardver, mobil, okoseszköz, vagy bármilyen geek téma mozgat, itt a helyed!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)