Hirdetés

Nem meglepő módon egy vagyonba kerül majd az aranyozott PS5

|

A Truly Exquisite és a Sony együttműködéséből született luxus-konzol hamarosan előrendelhető, ami talán azt is jelenti, hogy a rendes gépekre is lecsaphatunk.

Hirdetés

Nagyjából egy hónapja állt elő a kifejezetten luxuscikkek gyártására szakosodott Truly Exquisite azzal, hogy arany, rózsa-arany és platina borítású PS5-öket készít azok számára, akiknek esetleg túl sok felesleges pénzük lenne. Akkor még nem tudtuk, hogy ezek mennyit kóstálnak majd, most azonban erről is lehullt a a lepel.

Hirdetés

A konzolok árai nagyjából 3,15 millió és 3,3 millió forint körül mozognak majd, de ebben nem csak a konzol van benne, hanem 2 DualSense kontroller és egy 3D Pulse fejhallgató is - így már szinte ajándék. Arany borítású DualSense kontrollert egyébként külön is vehetünk, ezért mindössze körülbelül 255 ezer forintot kell kifizetnünk. Minden modellből 250 darab készül, tehát aki úgy érzi, hogy elengedhetetlen, hogy egy aranyba foglalt PS5-tel díszítse a palotáját, annak érdemes feliratkozni a gyártó hírlevelére, hogy azonnal értesítést kapjon, amint megnyílik az előrendelés.

Mi is tisztában vagyunk vele, hogy ezek az egyértelműen nem emberi pénztárcának szánt konzolok a legtöbb gamernek kevés  hírértékkel bírnak, van viszont két infó, ami számunkra is érdekes lehet. Egyrészt az aranyozott PS5-ök esetében nagyjából 30 ezer forint különbség van az optikai meghajtóval ellátott és a digitális modellek között, így nem kizárt, hogy a sima PS5-nél is ekkora árréssel számolhatunk. 

A másik érdekesség, hogy az előrendelés holnap, azaz szeptember 10-én kezdődik, ami alapján talán van egy kis reményünk, hogy a rendes PS5 gépek előrendelése is ekkor nyílik majd meg. Persze erre ne vegyetek mérget, de ha tényleg így történne, akkor végre megtudhatnánk a konzol árát és talán megjelenési idejét is, melyekkel továbbra is adós a Sony.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)